A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Első győzelmünkre hajtunk a Taksony ellen

A KTE HUFBAU vasárnap 13:00-kor a Taksony vendége lesz Dunaharasztiban, ez lesz a két csapat harmadik tétmérkőzése egymás ellen.

A taksonyi labdarúgás múltja a 40-es évekig vezethető vissza, a klub a járási, körzeti, megyei bajnokságban szerepelt. Az NBIII-ba először 1996-ban jutottak fel, és jó tíz éven át innentől a harmadosztály és a megyei bajnokság közt mozogtak. 2007-től egy kevésbé sikeres időszak következett, hiszen a megye I-től is búcsúzott a klub, 2014-ben sikerült csak visszajutniuk, innen vezetett az út tavaly nyáron számukra az NBIII-ba.

A tavalyi szezonban mindkét együttes újoncként, megyei bajnokként vágott neki az NBIII-nak, ráadásul rögtön az első fordulóban találkoztunk mostani riválisunkkal. Az volt a két klub első hivatalos mérkőzése, a Széktói Stadionban sokáig vezetett ellenfelünk, végül a hajrában egyenlítettük, a vége 1-1 lett. Még a szezon első felében jött a visszavágó is, hiszen a tavaszi nyitókört akkor is előre hozták. A Taksony pályája alkalmatlansága miatt akkor is Dunaharasztiban lépett pályára, ahol végül 2-0-os hazai sikerrel zárult a találkozó. Ez egyben azt is jelenti, hogy első sikerünkre hajtunk, az immáron Bajzát Péterrel felálló Taksonnyal szemben.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók