A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában az FC Ajka vendége volt vasárnap este a KTE HUFBAU. A hazaiak nehéz helyzetbe kerültek a meccs napján, így lila-fehér siker született a találkozón.
Az FC Ajka a meccs előtt órákban jelentette be, hogy pozitív koronavírus tesztek, eltiltások és sérülések miatt csupán 13 játékos áll rendelkezésükre, közülük hárman is kapusok. Bár kecskeméti részről megvolt a szándék a halasztásra, a jelenleg érvényben lévő szabályokra hivatkozva az MLSZ versenybizottsága a mérkőzés lejátszása mellett döntött. A kialakult helyzetben egyértelműen nőttek a vendég siker esélyei.
A KTE jól is kezdett, azonnal mezőnyfölényt alakított ki, néhány perc elteltével megvolt az első lövés is, Tóth Barna azonban nem talált kaput. A 11. percben kinyílt a hazai csapat, így Katona egyedül tudott elmenni a bal oldalon, az akció végén befelé húzott, majd jobbal a hosszú alsóba tekert (0-1). Nem kellett sokat várni a második kecskeméti találatra sem, a 15. percben Nagy szögletét Szalai csúsztatta meg, majd néhány méterről Vágó piszkálta a kapuba a labdát (0-2). A folytatásban is maradt a kecskeméti fölény, ami sokáig viszont meddőnek bizonyult a gyors gólok után. A 28. percben aztán Nagy tekert kapura egy szabadrúgást, amit Horváth hatalmas bravúrral kapott ki a bal pipából. A 30. percben Belényesi fejelt fölé egy szöglet után, majd Katona is rászúrt egy szabadrúgást, da a jobb alsó mellé lőtt. A 33. percben megszületett viszont a harmadik gól, egy felső lécről lecsorgó Grünvald próbálkozás után Tóth Barna fejelte középre a labdát, ami Lukács belsőzött a bal alsóba (0-3). Bár a szünet előtt Orosz révén eljutott egy lövésig az Ajka, gól mégis majdnem Vágó szerzett, aki egy beadás után lecsorgó labdát lőtt 15 méterről a jobb sarok mellé.
A második félidőben sem változott a játék képe, a KTE próbálkozott, az Ajka becsülettel küzdött, helyenként a vendég kapuig is eljutva. A 49. percben Dragóner vállalkozott távolról, de ezt fogta Varga, majd az 57. percben Szalai szabadrúgása kerülte el kevéssel a kaput. A 64. percben már komolyabb dolga is akadt Vargának, Vízler védőn felpörgő lövését bokszolta a léc fölé. A szöglet után már megállíthatatlan volt Vizler, aki nagyon jól érkezett a beadásra és nagy erővel fejelt a hálóba (1-3). Ekkor jó percei voltak az Ajkának, ugyanis Csemer szabadrúgása sem volt rossz, majd Orosz előtt is adódott egy sansz, de 20 méterről nem találta el a kaput. A hajrában eldőlhetett volna a meccs, de a 77. percben Vágó ballal a kapu fölé lőtte Hadaró beadását, majd Szabó lőtt fölé Tóth Barna passza után nagy ziccerben 11 méterről. Az eredmény már nem változott ezt követően, a KTE HUFBAU élt a lehetőséggel és elhozta a pontokat Ajkáról, zsinórban negyedik idegenbeli meccsét megnyerve.
FC Ajka – KTE HUFBAU 1-3 (0-3)
Ajka, Ajkai Városi Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Radványi Ádám (Baghy Csaba, Király Zsolt)
Ajka: Horváth D. – Csizmadia, Kenderes, Görgényi, Csemer – Lehoczky, Sejben, Szabó B., Vizler, Orosz – Dragóner. Vezetőedző: Kis Károly
KTE: Varga B. – Tóth Dániel (Szabó L., 73.), Szabó A., Belényesi, Szalai G., Grünvald (Hadaró, 68.) – Nagy K., Katona B. (Győri, 87.), Vágó L. – Lukács D. (Tóth Dávid, a szünetben), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző: Vizler (65.), ill. Katona B. (11.), Vágó L. (15.), Lukács D. (33.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu