A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Elvesztették utolsó hazai meccsüket a tartalékok

Az NB III. közép csoport 16. fordulójában a Kecskeméti TE II. a Bánk-Dalnoki LA-t fogadta a Műkertvárosi Sportcentrumban. A tartalékoknak ez volt az utolsó hazai meccse ebben az évben, amit végül szoros vereséggel zártak.

Az első játékrészben főleg a mezőnyben gyűrték egymást a fiatal csapatok, a kapuk ritkán forogtak igazán nagy veszélyben. Ez a második félidőben sem változott, de szünet után gyorsan meg tudott lógni egy ellentámadásból a Bánk, amit Józsa góllal is fejezett be egy pontos távoli lövéssel (0–1). A vendégek innentől elég egyértelműen jelezték, más céljuk nincs, mint kivédekezni a hátralévő időt, ezt egyébként szervezetten tették saját térfelükre visszahúzódva. Akadt sansz a kecskeméti játékosok előtt, de Zima kapus jól védett, előfordult, hogy egy akción belül kétszer is hárította a hazai próbálkozásokat. Ebből volt azonban kevesebb, hiányzott a kellő kreativitás, a különbséget jelentő váratlan megoldások, így jobbára mezőnyben zajlott a játék. Az utolsó lehetőség a csereként beálló Horváth előtt adódott, ám az ő lövését is kivédte a vendég portás, így a vendégek elvitték a pontokat.

A „kis” KTE idén már csak idegenben lép pályára, ami annak eredménye, hogy a Balassagyarmat és a Makó visszalépése miatt mindig vannak szabadnapos csapatok. Legközelebb november 13-án Iváncsán lépnek pályára a fiatalok 13:00-os kezdéssel. 

Kecskeméti TE II.–Bánk-Dalnoki LA 0–1 (0–0)

Kecskemét, 100 néző. Vezette: Dobai János (Flinta Zoltán, Németh Balázs)

KTE: Kersák – Kuchta (Horváth Á. 46.), Győri Á., Szalai Sz., Barkóczi, Szamosi – Győri B. (Kovács Á. 64.), Györgye, Hatvani, Major Sz. (Bellák 64.) – Major E. (Horváth M. 83.). Vezetőedző: Szabó Tibor

Bánk: Zima – Darabont, Kócsa, Józsa (Katona G. 89.), Takács B., Haronisz, Frey, Szentpéteri (Torda 46.), Kiss K. (Fellegi 80.), Sápi, Török Á. Technikai vezető: Tábori Ákos

Gól: Józsa (53.)

Szabó Tibor: – Az első félidőben nagyon pontatlanul játszottunk és kevés helyzetet is alakítottunk ki. A másodikban az ellenfél egy kontrából megszerezte a vezetést, mely után hiába alakítottunk ki helyzeteket, nem bírtunk az ellenfél kapujába találni, így nem tudtuk itthon tartani a három pontot.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók