A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Elvitte a pontokat a Dabas

Tartalékcsapatunk szerdán hétközi bajnokin a Dabast fogadta a Műkertvárosi Sportcentrumban. Virágh Ferenc együttese bár korán előnybe került, a rutinos vendég gárda végül fordítani tudott.

Már a 6. percben vezetett a „kis” KTE, Jászai-Deák ugratta Horváth Marcellt, aki egy jó csel után a hosszú sarokba teker ballal (1-0). A 37. percben egyenlített a Dabas, egy nagy bedobás után nem sikerült tisztázni a kapu előtt, majd a kavarodás végén Földes a hálóba juttatta a labdát (1-1). A második félidő első perceiben aztán újra egy rögzített helyzet, ezúttal egy szöglet okozta a kecskeméti fiatalok vesztét, lemaradtak a védők Lettnerről, aki a kapufa segítségével volt eredményes (1-2). Nagy erőket mozgósítottak a fiatalok, a végén már ki is nyílt hátul Virágh Ferenc csapata, ezt azonban a Dabas váltotta gólra Zsuppán révén egy kontrából (1-3).

Kecskeméti TE II. – Meton-FC Dabas SE 1-3 (1-1)

Kecskemét, 100 néző. V: Dobai (Aczél, Szabó R.)

KTE II.: Cseh – Molnár M. (Ladányi 46.), Hatvani, Horváth M., Horváth Á. (Fődi 61.), Kovács P. (Balis 75.), Gondi (Majoros 61.), Jászai-Deák, Goretich, Györgye, Szamosi. Vezetőedző: Virágh Ferenc

Dabas: Berta – Forgács, Forrai (Zsuppán 72.), Lettner (Karcag 92.), Kristóf (Molnár B. 72.), Majer (Surman 46.), Józsa (Benkő 92.), Dudás, Kiss Á., Földes, Domokos. Vezetőedző: Tóth László

Gól: Horváth M. (6.) ill. Földes (37.), Lettner (51.), Zsuppán (90.)

Virágh Ferenc: – Azt a sok éves rutint, ami az ellenfelünknek már megvan, azt mi ezekkel a mérkőzésekkel próbáljuk megszerezni. Ez tökéletesen látszott ezúttal. Teljesen egyenlő partnerei voltunk a Dabasnak, a vezetést is meg tudtuk szerezni, de a rögzített szituációkat, melyekben igazán erős volt ellenfelünk, nem tudtunk kellő hatékonysággal kezelni. Az első félidőben akár mi is vezethettünk volna két-három góllal, a második játékrészben a kapusra vezethettük a labdát az egyenlítésért, tehát a lehetőségeink megvoltak. Tanulnunk, tapasztalnunk kell, hogy bizonyos szituációkat hogyan lehet hatékonyan megoldani. Ezen dolgozunk tovább.

Hétvégén a MOL Magyar Kupában rendezik az első fordulót, így szabadnapos lesz a „kis” KTE. Legközelebb augusztus 13-án 17:30-kor a BKV Előre vendége lesz csapatunk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók