A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Emlékezetes meccset játszottunk a Soroksárral

Még augusztusban találkoztunk utoljára a Soroksárral ebben a bajnokságban, amikor a 2. fordulót rendezték a Merkantil Bank Ligában. Több szempontból is emlékezetes maradt a találkozó.

Lukács Dániel ihletett formában futballozva jutott négy gólig

Ami a legfontosabb, a Soroksár ellen ünnepelhettük első sikerünket a feljutás után, hiszen azt követően, hogy az első körben 3-2-re kikaptunk a Széktóiban a Budaörstől, egy hétre rá 5-2-re legyőztük a fővárosiakat. A mérkőzés különösen Lukács Dániel számára volt nagyon emlékezetes, hiszen egymaga négy gólt vállalt, amivel megalapozott egy kitűnő őszi szezont. A Soroksár elleni siker mérföldkőnek számított, hiszen egy 15 mérkőzéses veretlenségi sorozatot indítottunk el.

A mérkőzés beszámolója ITT olvasható vissza.

Kecskeméti TE HUFBAU–Soroksár SC 5–2 (2–1)

Merkantil Bank Liga, Széktói Stadion, 800 néző.

KTE: Varga – Madarász (Buna 46.), Szabó A., Rjasko, Belényesi, Hadaró – Vágó, Nagy K. (Marsa 86.), Katona (Szuhodovszki 46.) – Tóth B. (Tóth D. 84.), Lukács (Puskás 90.). Vezetőedző: Szabó István

SSC: Abu – Nagy O. (Hajdú 60.), Gengliczki (Kópis 80.), Valencsik, Pászka – Gyömbér, Hudák – Korozmán (Ternován 64.), Lőrinczy, Magyari (Csernik 64.) – Lovrencsics B. (Kovác 76.) Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerzők: Lukács (36., 37., 77., 80.- a harmadikat büntetőből), Belényesi (89.) ill. Magyari (17.), Lőrinczy (85.)

Kiállítva: Hudák (67.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók