A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Erős ellenféllel zárjuk a hetet, a Tiszakécske jön szombaton

A KTE HUFBAU a felkészülés harmadik hetét fogja zárni szombaton, most is egy felkészülési mérkőzéssel. Ellenfelünk ismét egy Bács megyei csapat lesz, ezúttal a szintén harmadosztályú Tiszakécske.

A Tiszakécske hozzánk hasonlóan vezeti saját bajnokságát, a keleti csoportban gyakorlatilag alig hullajtottak el pontokat. 21 meccsükből 18-at megnyertek, csupán egy döntetlen és két vereség csúszott be nekik. A cél természetesen a Tisza partján is a feljutás, így kifejezetten jó erőkből álló ellenféllel mérkőzhetünk majd meg a Széktói Stadion 2-es műfüves pályáján. A találkozót ezúttal is zárt kapuk mögött rendezik meg.

Gombos Zsolt ugyan most sem az eredményt tartja a legfontosabbnak, de természetesen ahogy mindig, úgy most is nyerni szeretnének:

„Minden mérkőzés előtt elmondom, hogy nyerni szeretnénk, ez most sem lesz másként. Szeretném azt látni a játékosoktól, hogy amíg a pályán vannak, addig mindent kiadnak magukból. Most van az az időszak, amikor már vegyesen oszlik el az idő, lesz aki 45, lesz aki 60 percet kap majd. Jövő héttől ez változik, ott megint két meccsünk lesz, akkor jön el a 60 perces terhelés időszaka.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók