A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Esőben indult a keddi munka

A hétfői két edzést követően kedden is kettő tréning vár a játékosokra, az elsőn már túl is vagyunk. Szlovéniába még tikkasztó hőségben érkezett meg csapatunk, hétfőről keddre azonban némileg lehűlt az idő, ami a munkát is könnyebbé teszi.

Kemény, de jó hangulatú edzésekkel telik a nyári edzőtábor játékosainknak, a stáb komoly terhelést ad. A hétfői két tréning után most is sor került egy rövid kis csapatépítésre, amit ezúttal Borzai László sport mentáltréner vezetett le. Ahogy tavaly, úgy idén is fix programnak számít, hogy a vacsora után közösen vezeti le a csapat a napot valamilyen összetartással.

Keddre némileg lehűlt az idő, de a vastag kabátoknak ezután sem kellett előkerülnie. A 10 fokos enyhülés és a frissítő éjszakai eső mindenesetre kedvezett a csapatnak, hiszen a keddi első edzésen a futásé volt a főszerep különböző formákban, majd egy kis játékkal vezettek le a játékosok. Délután már ismét tréninget vezényel a szakmai stáb, szerdán pedig a Slovenska Bistrica elleni edzőmeccs következik ellenfelünk otthonában 17:30-tól.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók