A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Fadgyas Tamás csatlakozott a kerethez

Fadgyas Tamás személyében komoly NB II-es rutinnal rendelkező kapus csatlakozott csapatunkhoz, a 27 esztendős hálóőrt a Győrtől szereztük meg.

Fadgyas Tamás a fővárosban született, a Pénzügyőrből indulva aztán nagyon gyorsan felfigyelt rá az MTK, ahol aztán végig is járta a korosztályos csapatokat. A 2015/2016-os szezonban a tartalékok közt mutatkozhatott be felnőtt szinten, az NB I-es gárdában a kispadig jutott. A következő idényt a ZTE-nél töltötte kölcsönben, ahol három NB II-es bajnoki jutott neki, majd az MTK kiesése után 7 alkalommal a kék-fehérek kapuját őrizte a másodosztályban, rögtön bajnoki címet ünnepelve. Egy rövid, újpesti megszakítással a következő három idényt Nyíregyházán töltötte, ahol 24-szer védte a Szpari kapuját. 2021 óta volt a Győr kapusa, első idényében 33 bajnokin és 5 kupameccsen védett, a legutóbbi idényben aztán 18 tétmérkőzésen kapott bizalmat.

A 27 esztendős kapus újra közel került az NB I-es debütáláshoz, amivel szeretne élni:

– Nagyon örültem, az első megkeresésnél már tudtam, hogy Kecskemétre szeretnék igazolni, szerencsére ez végül össze is jött. Boldog vagyok, hogy szintet tudtam lépni és egy NB I-es klubhoz kerültem, szeretnék bizonyítani, bekerülni a csapatba, minél többet segíteni. Fiatalon két alkalommal oda tudtam kerülni az MTK kispadjára az élvonalban, most közelebb vagyok már a bemutatkozáshoz. Ezzel együtt még nagyon sokat kell tennem ezért, de minden futballistának ez az álma. A stáb nagyon felkészült, minden le van vezetve, mit várnak el tőlünk, az első kapusedzés kifejezetten jó volt – mondta Fadgyas Tamás.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók