A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Faragó Bence célja, hogy tétmeccsen is debütáljon a felnőtt csapatban

Faragó Bence kifejezetten eredményes télen van túl, hiszen ifjú támadónk 6 gólt szerzett az U19-es csapat edzőmeccsein – ráadásul megyei felnőtt csapatok ellen – míg az NBIII-as együttesben 3 találatig jutott. Jól indult számára a tavasz is, hiszen a Vidi elleni szezonnyitón győztes gólt rúgott.

A kitűnő teljesítménynek némi előzménye is van, hiszen Farkas István megbízott edzőként már a kispadra ültette a villámléptű szélsőt az előző év végén az RKSK ellen. Gombos Zsolt érkezésével aztán stabilan oda tudott férni a felnőtt kerethez, ami egyértelmű motiváció számára.

„Nagyon motivált, hogy a felnőtt csapattal készülhettem, és lehetőséget kaptam az edzőmeccseken Gombos Zsolt vezetőedzőtől. Belekóstolhattam a felnőtt foci világába” – kezdte Bence.

Az U19-es csapat a Vidi elleni 1-0-os sikerrel kezdte a tavaszt, a mindent eldöntő gólt Faragó Bence szerezte, ami egy másik szárnyait bontogató támadótól, Szalai Józseftől kapta a gólpasszt, aki szintén betalált már a felnőttek közt télen.

„Nagyon szervezettek voltunk védekezésben és támadásban is a Vidi elleni szezonnyitón. Mindenki a maximumot nyújtotta a meccsen, megdolgoztunk a három pontért egy nagyon jó csapat ellen. A célom az, hogy minél több góllal és gólpasszal segítsem tavasszal is a csapatot.”

Faragó Bence természetesen nagyon várja, hogy akár a felnőttek közt is bemutatkozhasson, azt is tudja, hogy ehhez mi kell majd a tavasz során. Azt is megtudtuk, mit vár tőle korosztályos, illetve felnőtt edzője.

„Kiegyensúlyozott, jó teljesítményt szeretnék nyújtani, hogy kiérdemeljem azt a lehetőséget is, hogy tétmérkőzésen szerepelhessek a felnőtt csapatban. Az edzőim gólokat, agilis és bátor támadójátékot várnak tőlem, felvállalva a cseleket, állandó veszélyt jelentve az ellenfél kapujára. Amiben mindenképpen fejlődnöm kell, az a védekezés, illetve a labda nélküli mozgások.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók