A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Felkészülés: Győzelem a Csepel ellen

Szerdán Budatétényen játszottunk felkészülési meccset a Csepel FC ellen, melyet egy gyors lila-fehér találat döntött el. Szabó Tibor két részre osztotta keretét, több U19-es játékos is lehetőséget kapott, Vladul Stefan betegség, Balog Marcell bokaproblémák miatt pihent ezúttal.

Tóth Roland gólja döntött

A találkozó gyors góllal indult, aminek mi örülhettünk. Tóth Roland támadta erőszakosan az ellenfél védőjét, majd meg is szerezte a labdát, mellyel tisztán lódulhatott meg a kapu irányába. Nem is hibázott, jobbal kilőtte a hosszú alsót a 8. percben. A folytatásban is masszívak maradtunk, a védelem jól állt a lábán, támadásban is voltak szép akcióink, de a befejezések nem akartak sikerülni. A csepeliek előtt tiszta helyzet nem adódott, csupán nagy bedobásokkal és pontrúgásokkal tudtak némi zavart okozni, de a védelem, vagy végső esetben Mészáros rendre tisztázott. Előnyünket mi is növelhettük volna, de Markó bátor kísérletét fölé tolta a kapus.

Szünetben sort cserélt Szabó Tibor, csak a kapuban nem volt változtatás. Ugyanúgy kezdhettünk volna, ahogy az első játékrészben, Farkas ívelése után Selyem indulhatott meg, aki a tisztán érkező Kovácshoz passzolt, U19-es támadónk azonban centikkel a rövid alsó mellé lőtt. A második játékrészben nem változott sokat a játék képe, több kemény összecsapást is láthattunk a középpályán, a két csapat a széleken is próbálkozott a keskeny játéktér ellenére, illetve maradtak a csepeli bedobások és pontrúgások, de igazán nagy helyzetek nem alakultak ki, ekkor is inkább a pontatlanságnak köszönhetően. Az eredmény így nem is változott, 1-0-ra nyertük második felkészülési meccsünket.

Csepel FC – Kecskeméti TE 0-1 (0-1)

Edzőmeccs, Budatétény

Gól: Tóth (8.)

Szabó Tibor: Összeségében jó teljesítményt nyújtottunk. A pálya mérete hagyott korlátokat, de ettől függetlenül mindkét játékrészben jól játszottunk. Az első félidőben masszívabbak, a másodikban mozgékonyabbak voltunk, jól mentünk át támadásba. Az U19-es játékosok gyorsan és mozgékonyan futballoztak, elégedett voltam velük. A második félidőben sajnos nem sikerült gólt rúgnunk, noha több lehetőségünk is volt erre. Elégedett vagyok a látottakkal, a héten további két meccsünk van még, amin mindenki megkaphatja a szükséges terhelést. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók