A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Féltávhoz ért az NB III-as bajnokág

Az NB III. dél-keleti csoportjában féltávhoz érkeztek a küzdelmek, igaz, a tavaszi szezonból két mérkőzést még idén lejátszanak majd a csapatok november végéig. Virágh Ferenc az első etappal elégedett, hiszen utolsó négy meccsükön már veretlenek maradtak a fiatalok.

Legutóbb a Martfű ellen játszot hazai pályán 1-1-es döntetlent a tartalékcsapat, mely után inkább a mieink lehettek csalódottak, hiszen a 88. percig vezettek is a hajrában. A győzelem azt jelentette volna, hogy biztosan a „vonal felett” zárja a bajnokság első felét a „kis” KTE, de az utóbbi hetek formája már így is bizakodásra ad okot. Zsinórban négy veretlen meccset számol a társaság, ebből kettőt meg is nyertek, így 13 ponttal a 14. helyet foglalják el. Ebben az évben még két meccs vár a mieinkre, szombaton a Honvéd II., majd jövő héten a Dabas vendégeként zárul ez az év.

– Nehezen indult a bajnokság eleje, ami valahol várható volt. Nem egyszerű az utánpótlás futballból egyből a felnőttbe belecsöppenni. Tavalyról maradt 5-6 játékosunk, de a többségnek idő kellett, mire felvették a ritmust. Az utóbbi hetekben már az látszott, hogy eljutottunk oda, hogy reális esélyünk van meccseket nyerni. Látszik a játékosokon a fejlődés, ehhez persze az is kell, hogy ők is szeretnének jobbak lenni, nyitottak a munkára. Amikor visszakaptunk játékosokat az NB I-es keretből, az természetesen minőségi erősítést jelentett számunkra egy-egy meccsen, nagyon jó hozzáállással is jött hozzánk mindenki. Ez is kellett természetesen ahhoz, hogy továbbra is reális esélyünk van arra, hogy az alapcélt, a bennmaradást teljesítsük. Van még hátra két meccsünk, ezeken természetesen szeretnénk a lehető legtöbb pontot begyűjteni – vont mérleget Virágh Ferenc.

A keretben rendszeresen helyet kapnak az NB I-es csapat fiataljai, Kovács Kolos és Artner Dávid végig játszották az őszi szezont. Jó teljesítményt nyújtottak, Artner 6 góljával a csapat gólfelelősévé lépett elő, de Kovács is 2 találatig jutott. Mellettük is nagyon sok a fiatal, 2006-os játékosok is bontogatják szárnyaikat.

– Rendszeresen játszottak 2006-os játékosok is, akár Ladányi Tamás, akár Czenky Ábel, előbbi a szezon első felében, utóbbi mostanában lépett elő. Sok a 2005-ös játékos is, az átlagéletkor 18-20 év között van, ezt mindenképpen meg kell becsülni. A 22 kapott gólunk a négy csoportot figyelembe véve is kifejezetten jó mutatónak számít, viszont a támadójátékban mindenképpen előre kell lépnünk tavaszig. Artner Dávid ugyan eljutott 6 gólig, de nem rúgunk összességében sokat, illetve kevesen is osztoznak azon 16 találaton. A tavasz feladata lesz már az, hogy ezen változtassunk – mondta Virágh Ferenc.

A tartalékokra két mérkőzés vár még idén, szombaton 11 órakor a Honvéd-MFA-t fogadják a Műkertvárosi Sportcentrumban 11:00-kor, majd jövő vasárnap 13:00-kor Dabason zárul a tétmeccsek sora erre az évre.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók