A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Fiatal kapust igazoltunk

Dorogról érkezik csapatunk negyedik nyári érkezője, a csupán 17 esztendős Pálfi Kristóf a mögöttünk hagyott idényben már stabilan védett az NB III-ban.

Az ifjú hálóőr Leányfalun kezdett el futballozni, majd a Szentendrét érintve került Újpestre 2021 nyarán. Két esztendőt töltött el fővárosiak utánpótlásában, majd tavaly nyáron Dorogra igazolt, ahol a felnőttek közt is megkapta a bizalmat. A tavaszi szezonban 8 mérkőzésen védte az NB III-as gárda kapuját.

A 2006-os születésű, 187 centiméteres hálóőr az NB I-es kerettel fog dolgozni, emellett az NB III-as gárdában mérkőzés rutint is tovább gyűjthet az előttünk álló idényben.

– Nagyon izgatott és boldog voltam, amikor kiderült, hogy a KTE felfigyelt rám. Gyerekkorom óta kapus akartam lenni, sokat dolgoztam azért, hogy eljuthassak idáig. Volt már alkalmam találkozni Trepák Attila kapusedzővel, illetve a kapusokkal is, mindenki nagyon segítőkész volt velem. Dorogról Vajda Gellért és Tulipán Ákos jól ismerik Trepit, így sokat meséltek arról, mennyire profi kezekbe kerülök. Tisztában vagyok vele, illetve már felkészítettek rá, hogy kemény nyár előtt állok, de már alig várom, hogy elkezdjük. A célom az, hogy először az NB III-ban minél többet védhessek, ezáltal felnőtt tapasztalatot gyűjtsek, emellett az NB I-es csapat edzésein minél jobban megszokjam a közeget – mondta Pálfi Kristóf.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók