A szlovéniai edzőtáborban összesen hét edzésen és két edzőmeccsen vesznek részt a játékosok, és a nagy terheléssel járó harmadik héten bizony nagyon fontos, hogy a játékosok megfelelően tudjanak regenerálni is. Erről két masszőrünk, Huber Bálint és Barakkó Gergő, valamint fizioterapeutánk, Turkevi-Nagy Ildikó gondoskodik.
Már a reggeli után a masszőr szobában kezdenek a játékosok az első edzés előtt, ahol fel tudnak készülni a napra.
– Egy edzőtábor alatt nagyon fontos a játékosok felkészítése az edzésmunkára, amennyire ez lehetséges ennyi edzés mellett. Reggeli után nálunk kezdenek, masszázzsal és különböző „tépelési” technikákkal készítjük fel őket az aznapi edzésre – mondta a stáb nevében Huber Bálint, a KTE vezető masszőre.
A napi munka során természetesen az edzéseken is ellátják a játékosokat, ha erre ne adj isten szükség lenne, illetve ha kell, külön dolgoznak a sérültekkel. Szerencsére erre Szlovéniában komolyan nem volt szükség, egyedül Zeke Márió edzett a többiektől külön a hét első felében. Az edzés után jöhet a regeneráció, amit különböző speciális eszközökkel tudnak meggyorsítani.
– Edzések után a regenerációra fektetjük a fő hangsúlyt, amihez több kezelési lehetőség áll a játékosok rendelkezésére: masszázs, mozgásterápia-gyógytorna, lézer- és ultrahangterápia, Game Ready és gépi nyirokmasszázs. Lényegében ugyanazokat a feltételeket tudjuk biztosítni, mintha otthon készülnénk. Emellett a srácok használhatják a szálloda wellness részlegét, ami szintén nagy segítség. Az edzői stábbal összehangoltan dolgozunk, folyamatosan tájékoztatjuk őket a játékosok izomzatának aktuális állapotáról. Ebben segítségünkre van két darab CK-mérő gép. Hetente kétszer vérből ellenőrizzük a pillanatnyi kretin-kináz szintet, ami az izmok fáradtságáról ad képet. Ez segítségünkre van az izomsérülések megelőzésében – tette hozzá Huber Bálint.
A kezelő egyben egy jó találkozási pont is, ahová mindig szívesen mennek a játékosok, ahogy a mellette található szereléseket tároló szobába is, ahol Kovács Sándor kit manager kávéval is várja a fiúkat a nap bármely szakaszában. Az ő feladata is fontos a mindennapi munka során, hiszen intézi a mosást, a ruhák átvételét, leadását és kiadását is.
– A kezelő az egyik központi helység az edzőtáborban, illetve itt található mellettünk a szereléseket tároló szoba is. Jó kedvűen jönnek is a játékosok, mert a jó hangulatra törekszünk, igyekszünk azt a pozitív légkört erősíteni, ami jellemző a klubra és a csapategységünkre – zárta gondolatait Huber Bálint.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu