A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Fontos szurkolói információk a Dabas elleni rangadóhoz

Vasárnap nagyon fontos rangadó következik a bajnokságban csapatunk számára, hiszen 18:00-os kezdéssel a Dabast fogadjuk a Széktóiban. A jelen járványügyi helyzetben fontos, hogy tekintettel legyünk egymásra a lelátón.

Az orrot és szájat eltakaró maszk használata a stadionban nem kötelező, ám erősen ajánlott. Mindenkinek, de különös tekintettel az idősebb generációhoz tartozó drukkereink számára javasoljuk, hogy viseljék! A Széktói Stadion „A” lelátója nagyjából 2200 szurkoló befogadására alkalmas, két kapu irányából megközelíthető, így arra kérjük drukkereinket - kerülve a tumultust – hogy figyeljék, illetve kérjenek segítséget a biztonsági személyzettől, melyik oldalon van még több szabad hely. A lelátón legyünk tekintettel másokra, tartsunk néhány helynyi távolságot, a büfénél és a pénztáraknál is törekedjünk arra, hogy legalább másfél méterre legyünk egymástól a sorban.

Jelen járványügyi helyzetben klubunk azt a döntés hozta, hogy a kecskeméti és megyei utánpótlás egyesületek labdarúgói, illetve a labdaszedők szülei a 2-es kapu felől léphetnek csak be a stadionba. A 2-es kapu oldalán egy külön szektort is biztosítunk a 65 éven felüli korosztálynak, ez az L-szektor lesz.

A vendég drukkerek szintén a 2-es kapun keresztül léphetnek be a stadionba, ahol kizárólag a számukra kijelölt N-szektort foglalhatják el.

A büfék mindkét oldalon üzemelnek!

Bár mindig öröm, ha minél többen vagyunk a stadionban, fontos egymás egészségének megóvása, így aki betegség jeleit érzi magán, ezúttal inkább pihenje azt ki, és buzdítsa otthonról a csapatokat!

A belépők most is egységesen 500 forintba fognak kerülni, a 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés. A pénztárak egy órával a kezdés előtt nyitnak. Lehetőség szerint érkezzenek szurkolóink a megszokottnál korábban, hogy elkerülhető legyen a pénztáraknál a sorban állás.  

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók