A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Footgolf színesíti a vasárnapi meccset

A tavalyi szezonban már többször is vendégünk volt a Nimród Footgolf egyesület, akik idén is feldobják majd a félidőket.

A lakiteleki Nimród Footgolf Sportegyesület az országban egyedülálló pályán versenyezhet, ennek köszönhetően is egyre komolyabban működő klubként vesznek részt az országos footgolf versenyeken és rendezvényeken. Klubunk felnőtt és utánpótlás játékosai is végig mehettek már a lakiteleki pályán, és mindannyiszor kitűnő hangulatú versenyek alakultak ki, melyek csapatépítésnek is hasznosak voltak. A két klub közötti partneri kapcsolatnak és együttműködésnek köszönhetően, a Soroksár elleni mérkőzés szünetében is lehet majd játszani, aki szívesen kipróbálná magát, az info@kecskemetite.hu címen jelentkezhet.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók