A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Fordulatos mérkőzésen vertük a Győrt

A Merkantil Bank Liga 30. fordulójában a KTE HUFBAU az ETO FC Győrt fogadta. A fordulatos mérkőzést végül a Kecskemét tudta megnyerni a hajrában.

Nehezen indult be a két csapat, ez annak is volt köszönhető, hogy az ötvédős rendszer mindkét oldalon szinte hiba nélkül zárt vissza, így nem alakultak ki helyzetek. Szűk félóra elteltével a KTE lett aktívabb mezőnyben, és ez rögtön lehetőséggel is párosult, miután a 35. percben a 26. születésnapját ünneplő Lukács Dánielt ugratta ki Nagy Krisztián, és a KTE házi gólkirálya a nem túl jó ütemben kilépő Fadgyas mellett okosan el is lőtte a labdát 15 méterről (1–0). Nem tudta azonban megőrizni a vezetést a Kecskemét, ugyanis Kiss élesen belőtt szögletét Varga kapus kiejtette, a szemfüles Farkas pedig közelről bepofozta a játékszert (1–1).

Fordulás után egy sokkal jobb mérkőzés kerekedett ki a szebb napokon még az NB I-ben mérkőző felek között. A 49. percben Kiss tekert 19 méterről a bal alsóba egy szabadrúgást jobbal (1–2), de nem örülhetett sokáig, ugyanis egy hatalmas Varga kirúgásból Tóth Dávid került ziccerbe, és jobbal el is pöckölte a kapus mellett a labdát (2–2). A hajrában a KTE tett talán többet a győzelem megszerzéséért, és a törekvéseket siker koronázta, miután Tóth Dávid beadását Szalai csúsztatta a kapuba 11 méterről (3–2).

KTE HUFBAU–ETO FC Győr 3–2 (1–1)

Kecskemét, 500 néző. Vezette: Kovács Imre (Medovarszki János, Baghy Csaba)

KTE: Varga B. – Buna (Tóth D., 46.), Szabó A., Rjasko, Szalai G., Hadaró (Grünwald, 57.) – Nagy K., Vágó L., Szuhodovszki (Katona B., 46.) – Lukács D. (Győri B. 91.), Paudits (Tóth B., 76.). Vezetőedző: Szabó István

ETO: Fadgyas – Kovács K., Kiss M., Bagi, Csonka, Forgács D. (Tamás K., 80.) – Tuboly (Berki, 84.), Toma, Vitális (Erdei M., 73.) – Bacsa, Farkas B. (Priksin, 73.) Vezetőedző: Klausz László

Gól: Lukács D. (35.), Tóth D. (51.) Szalai G. (76.) ill. Farkas B. (39.), Kiss M. (49.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók