A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Füzesgyarmaton nyertek a tartalékok

Az NB III. dél-keleti csoport 14. fordulójában tartalékcsapatunk a Füzesgyarmat vendége volt vasárnap. Virágh Ferenc együttese kitűnő teljesítménnyel tudta elhozni a pontokat a közvetlen rivális otthonából.

Az időjárási körülmények nem könnyítették meg a csapatok dolgát, de ahogy azt ilyenkor tenni kell, fiataljaink igyekeztek a körülményekhez alkalmazkodva beleállni a mérkőzésbe. Nem is lehetett panasz a hozzáállásra, és a 39. percben egy büntetőből meg is szereztük a vezetést. Artner ellen szabálytalankodtak, a tizenegyest ő maga értékesítette (0-1). A második félidőben is a küzdelem dominált, de a 60. percben egy labdaszerzésből formás kontrát vezettünk, amit Artner 14 méterről egy lövéssel zárt le, a hosszú alsót választotta (0-2). A Füzesgyarmat sem adta fel, bő tíz perc elteltével ugyancsak egy kontra végén szépített a hazai gárda, Sándornak már csak a kapuba kellett lőnie néhány méterről (1-2). Az izgalmak a hosszabbításig tartottak ezután, de a 94. percben Majoros kapott egy jó indítást, a kapust és a védőt is megelőzve aztán az üres kapuba lőtt (1-3).

Füzesgyarmati SK – Kecskeméti TE II. 1-3 (0-1)

Füzesgyarmat. V: Dobai (Juhász, Pálinkás)

FSK: Fildan – Mező, Kis Sz. (Szakács 64.), Bartók, Szabó B., Kiss P. (Kobály 80.), Sándor, Bódis, Soós, Achim, Csáki. Vezetőedző: Szabados Tamás

KTE II.: Cseh – Szalai Sz., Jászai-Deák, Szamosi, Molnár M. (Majoros 64.), Györgye, Hatvani, Kovács P., Goretich, Artner (Fődi 88.), Kovács K. Vezetőedző: Virágh Ferenc

Gól: Sándor (71.) ill. Artner (39., 60.), Majoros (94.)

Virágh Ferenc: – A legfontosabb, hogy a játékosok ki tudták zárni az időjárás okozta nehezítő körülményeket. Jó játékkal és kitűnő mentalitással álltunk bele a meccsbe, nagyon akartuk a győzelmet. Gratulálok a csapatomnak, végre el is hitték a srácok, hogy többre is képesek lehetnek.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók