A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gálvölgyi István háromesélyes meccsre számít, Szabó Tibor helyzetét sérülések nehezítik

Szombaton 13:00-kor a Rákosmente KSK vendégeként zárjuk hivatalosan az őszi szezont (egy tavaszról előrehozott meccs is lesz még idén), ahol egy olyan csapattal találkozunk, mely pontokban hozzánk hasonlóan teljesített eddig. A mérkőzés előtt most is megszólítottuk a vezetőedzőket.

Fotó: fociakobon.cafeblog.hu

Gálvölgyi István, a Rákosmente KSK vezetőedzője:

„A bajnokság erejét látva azt kell mondjam, hogy rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, nekünk is elég sok problémánk volt. A Kecskemét jól kezdte a szezont, de a tabella nyilván nem hazudik, két azonos erejű csapat találkozhat egymással. Jó kérdés, hogy mi dönthet, én abszolút háromesélyes összecsapásra számítok. Szeretnénk minél jobban zárni az évet, de ez biztosan igaz a Kecskemétre is.”

Szabó Tibor, a Kecskeméti TE vezetőedzője:

„Nagyon masszívan védekező csapat, akik kombinatívan építkeznek a labdaszerzésekből kiindulva. Kulturáltan futballoznak, technikás játékosaik vannak, ez sem lesz tehát könnyű mérkőzés. Azt gondolom, hogy a mi helyzetünkben csak a három pont az elvárható célkitűzés. A heti felkészülésünket több sérülés és betegség is zavarja, de reményeink szerint szombaton egy jó kezdőcsapattal tudunk kiállni.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók