Január 2-án kezdte meg a felkészülést a KTE NB I-es csapata, szombaton pedig az első edzőmeccs következik már a téli munkába iktatva. Gera Zoltán vezetőedzővel beszélgettünk a mindennapokról, illetve az ilyenkor elvégzendő feladatokról.
– Január 2-án kezdetetek felmérésekkel, de már korábban is kellett egyénileg dolgoznia a játékosoknak. Hogyan építették fel a program elejét?
– A szünet elején pihentek a játékosok, utána viszont kaptak egy futó-, illetve kondiprogramot, hogy ne engedjenek le teljesen. Rövidebb ilyenkor a szünet és a felkészülés is, így klasszikus értelemben vett alapozásról nem lehet beszélni, de a felmérések alapján a játékosok jó állapotban jöttek vissza, fizikálisan rendben vannak. Ennek megfelelően alakíthatjuk a munkát is.
– Szűk egy hónapot jelent ez a tavaszi rajtig, mire kell ilyenkor helyezni a hangsúlyt?
– A fizikális rész sem elhanyagolható ilyenkor, annak is meg kell lennie, de több idő van taktikai dolgokkal foglalkozni, fejleszteni a játékosokat, a csapatrészek működését javítani. Zajlik természetesen az új játékosok beépítése, ehhez jönnek az edzőmeccsek szép számmal, ahol gyakorolni lehet azokat a taktikai elemeket, melyeket szeretnénk, hogy minél jobban működnének. Ez egy jó időszak, de gyakorlatilag három hét múlva már kezdődik a szezon, kevés időnk van, így minden edzést szeretnénk kihasználni, hogy az automatizmusok minél jobban rögzüljenek a játékosokban, ezáltal sikeresek legyünk.
– Említetted az új játékosok beépítését, mik az első benyomások róluk?
– Nagy előny, hogy a felkészülés elejétől kezdve velünk vannak, nem beestek a munka közben. Botka Endre és Driton Camaj eddig is Magyarországon játszottak, így nekik ugyanakkor zárult szinte az előző év, míg Michael Lópeznek jó egy hónappal korábban, ami a fizikális állapotukban jelent eltérést. Ez látszik is, neki még egy kicsit több idő kell, viszont munkájuk és játékuk alapján az már látszik, hogy a csapat erősségei lehetnek. Örülünk, hogy itt vannak, Michael egy klasszikus csatár, aki jó az összjátékban, feltalálja magát a kapu előtt, míg Camit nem kell nagyon bemutatni, hiszen évek óta kipróbált NB I-es játékos, montenegrói válogatott. A beilleszkedésük jól halad, jó személyiségek is. Endre ugyancsak nem szorul bemutatásra, hiszen válogatott, még én is játszottam vele együtt. Kitűnő karakter, hosszú évek óta bizonyítja is ezt. Pozitív, hogy ugyan nagy változás nem történt a keretben, de mind a hárman sokat tehetnek hozzá a csapat játékához. Ez is volt a célunk, hogy ne csak létszámban legyünk többen, hanem valós erősítések érkezzenek januárban.
– A Békéscsaba ellen jön az első edzőmeccs szombaton 11 órás kezdéssel, mit szeretnél visszakapni ettől a találkozótól?
– A legfontosabb az, hogy mindenki kapja meg a megfelelő fizikális terhelést, illetve maradjanak egészségesek a játékosok. Sokan vagyunk, de nagyjából mindenkinek egy félidő jut majd. Amit vissza akarunk kapni, azok az alapelveink, melyek a bajnokság utolsó szakaszában már jól láthatóak voltak védekezésben és támadásban is, ezekből nem akarunk és nem is fogunk engedni.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu