A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gól után meghívó: Szalai József az U19-es válogatottban!

Radnóti Dániel és Berta Csaba után újabb KTE LA növendék kapott meghívót a magyar korosztályos válogatottba ebben a szezonban, Szalai József először lehet ott az U19-es együttes összetartásán.

Józsi kifejezetten sikeres szezont fut, hiszen 17 évesen meghatározó tagja lett a felnőtt együttes keretének. Öt alkalommal kezdőként, kilencszer csereként lépett pályára már az NBIII-ban, eddig három gólt és egy gólpasszt jegyez. Hétvégén is vastagon kivette a részét a Taksony elleni 2-1-es sikerből, ő lőtte első gólunkat.

Az U19-es válogatott vasárnap találkozik a fővárosban, ahol szerdáig edzőtáboron vesznek részt, ifjú támadónk természetesen csak az RKSK elleni bajnoki után utazik az összetartásra.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók