A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gólt nem, csak küzdelmet hozott a szekszárdi meccs

A Kecskeméti TE utolsó idegenbeli fellépésén a Szekszárdi UFC vendége volt vasárnap. Az NBIII. 29. fordulójában nem született gól meccsünkön, a hazaiak a paksiak vereségével megőrizték helyüket a harmadosztályban. 

Szabó Tibor nem volt könnyű helyzetben, hiszen a támadószekcióban rengeteg hiányzója volt, Selyem mellett Balog és Vladul is hiányzott, így vérbeli támadó nélkül kellett összeállítania a kezdőt. A hazaiaknak nagy volt a tét, hiszen egy győzelemmel biztos bennmaradónak számítottak volna, ennek szellemében is kezdtek. Bő tíz percig kevés eseményt láttunk, de ezt követően Fejes ígéretes lövése, illetve Hegedűs próbálkozása is tapsot ért a sárga-fekete drukkereknek. A 20. percben Fejes emelni próbált távolról, de nem találta el a kaput, majd öt minutummal később Takács is kevéssel, de tévedett. A félidő végéig kiegyenlített játék zajlott innentől, de a végén mindkét csapatnak adódott sansza. Előbb Hegedűs kezdett nagy szólóba, lövésébe a végén bele tudtunk lépni, majd Bagó próbálkozhatott húszról, de veszélyes kísérletét Lékai fölé ütötte.

A második félidő újabb átlövésekkel indult, előbb Hegedűs dolgoztatta meg Kunságit, majd a másik oldalon Takács lőtt kapu fölé. Ebben a félidőben ezzel együtt inkább a küzdelem dominált, egyik csapat sem tudta ráerőltetni akaratát a másikra, így igen kevés lehetőség alakult ki. A pontrúgásokon és hatalmas bedobásokon kívül nem igen került oda a labda a kapuk elé, a kapusoknak alig-alig kellett játékba avatkozniuk. A hajrában a hazaiak már azt is tudhatták, hogy a Paks II. nem fog nyerni, így inkább az eredmény őrzésére törekedtek, ami össze is jött, nem született gól, így bennmaradtak.

Szekszárdi UFC – Kecskeméti TE 0-0 (0-0)

NBIII. közép csoport, 29. forduló

SZUFC: Lékai – Kvanduk, Károly, Dudás (Dombi 63.), Füredi – Budai, Lékó (Juhász 82.), Márton – Rácz, Fejes (Csigi 92.), Hegedűs.

KTE: Kunsági - Bagó, Vágó, Nánási, Urbán, Zámbori - Terbe, Markó (Zámbó 72.), Nádudvari – Peres (Szabó 72.), Takács (Tóth 82.).

Dienes Pál (a Szekszárd vezetőedzője): Győzelemre készültünk, hiszen a meccs előtt úgy gondoltuk, csak az lehet megnyugtató számunkra. A mai meccsen inkább a párharcokban, a küzdeni tudásban jeleskedett mindkét csapat, élvezetes játék, helyzetek nem nagyon voltak. Igazságosnak érzem a döntetlent, ami ráadásul nekünk nagyon értékes is.

Szabó Tibor (a KTE vezetőedzője): Ilyen mérkőzésre számítottunk, lehetett látni, hogy mi a veszély a Szekszárdban. Ezt a részét jól megoldottuk, stabilan védekeztünk. Sajnos a labdaszerzésekből nem tudtunk hatékonyan támadni, nem igazán volt esélyünk a gólszerzésre. Ez ilyen nap volt, a támadójátékunk ma nagyon gyenge volt.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók