A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gombos Zsolt egyelőre csak a Szeged elleni meccsel foglalkozik

Vasárnap 17:00-kor a Szegedi VSE-t fogadja a Széktói Stadionban csapatunk. Gombos Zsolttal természetesen már erről a meccsről is beszéltünk, de szóba került az U19-es fiatalok akasztói teljesítménye, illetve a Kisvárda elleni kupameccs is. Egy dolog biztos, a prioritást a bajnokság élvezi.

Akasztón játszott a csapat szerdán egy edzőmeccset, mely jó alkalom volt arra, hogy a fiataloknak is bizonyítási lehetőséget ad. Többen először lehettek ott a felnőttek közt, milyen benyomást tettek rád?

Többször hangoztattam már én is, hogy nagyon fontosnak tartom, hogy saját nevelésű játékosoknak is adjunk lehetőséget. Ez most egy jó alkalom volt arra, hogy megmutassák magukat, a terhelést is jól el tudtuk így osztani köztük és a felnőttek közt. Maximálisan elégedett vagyok velük, mert a posztjukon jó teljesítményt nyújtottak, a megbeszélteket teljesítették. Jó iramot diktáltak, nyomás alá helyezték az ellenfelet, agresszívak voltak, szép gólokat is lőttek. Tetszett a bátor játékuk. A második félidőre sort cseréltünk, igyekezett az a sor is, alapvetően mindenki odatette magát. Masszív Akasztóval találkoztunk, pozitívum volt, hogy ők is futballozni akartak, voltak kemény párharcok is, úgyhogy mindkét félnek hasznos volt ez a találkozó szerintem. Itt szeretném megköszönni Endrődi Ferencnek a klub nevében is, hogy a meccset követően vendégül látott minket, minden nagyon finom volt!

Jön a Szeged elleni bajnoki, ami azért egy presztízs értékkel bíró párharc. Hogyan készültök a vasárnapi mérkőzésre?

Közhelyesen fog hangzani, amit mondok, de tényleg ugyanúgy készülünk, ahogy az összes többi ellenfélre. Nekem úgymond nem számít rangadónak ilyen szempontból a meccs, de nem a helyezés miatt. Ha a Kisvárda jön ide, az is csak egy meccs a többi közül, mindig ugyanolyan komolyan kell készülni, akárki legyen az ellenfél. A játékosoknak persze lehet extra egyéni motivációja, ami adhat egy pluszt a meccshez. Most is ugyanúgy dolgoztunk, annyi különbséggel, hogy bejött egy szerdai edzőmeccs, ami picit változtatott a ritmuson, de most is győzni szeretnénk, illetve a három pont a célunk, mert ez a legfontosabb.

Szóba hoztad kicsit már az NBI-es Kisvárda elleni kupameccset is, melyre szerdán 13:00-kor kerül sor a Széktói Stadionban. Még a tihanyi mérkőzés előtt mondtad, hogy fontos a kupa, de természetesen nem mehet a bajnokság rovására az ottani szereplés. Ezt most is tartod?

Most a Szeged az első, egyelőre a Kisvárdával még nem foglalkozunk. A kupát olyan szempontból mindig fontosnak tartottam, hogy jó alkalom arra, hogy akár NBI-es csapat ellen is megmutassa magát az ember. Most máshogy állok ehhez én is, de megpróbálunk igazodni a helyzethez, ennek tükrében a lehető legjobb eredményt elérni, de ígérgetni nem szeretnénk. Reálisan itt most nem a győzelemről kell beszélni, hanem arról, hogy tisztességgel helyt álljunk, a pályára lépő játékosoktól is azt várom, hogy ennek szellemében futballozzanak majd. Komolyan vesz minket, illetve a sorozatot is a Kisvárda, hiszen Körösladányban ott volt a megfigyelőjük, tudomásom szerint ráadásul a döntőt célozták meg. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók