A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gombos Zsoltnak sok a hiányzója, Máté Csaba örül annak, hogy rangadót vívhatnak

Ha november, akkor rangadó következik csapatunk számára, gyakorlatilag hetek óta a legnagyobb riválisokkal mérkőzünk meg. Vasárnap az FTC II. érkezik hozzánk, és ahogy a múlt héten, úgy most is hosszabban beszélgettünk a vezetőedzőkkel.

Gombos Zsoltnak hosszú hetek óta nincs könnyű dolga az összeállítást illetően, hiszen kis túlzással az orvosi szobában dől el, kik alkothatják a kezdőcsapatot. Vezetőedzőnk ennek ellenére sem ideges, most is maximálisan bízik azokban, akik vasárnap pályára lépnek majd.

„Tényleg kevesen vagyunk, de most is csak azt tudom mondani, amit egyébként is: akik rendelkezésre állnak, azoknak kell megoldania a feladatot! A legnehezebb meccsünk következik a szezonban, ebben biztos vagyok. Önmagáért beszél a Ferencváros szereplése, nyáron egy nagyon fiatal csapatukat edzőmeccsen még legyőztük, aztán a bajnokságban már voltak változások és ők nyertek. Látszik Máté Csabáék munkája, folyamatosan fejlődnek. Nagyon jó focit játszanak, képzettek, labdabiztosak, játék gyorsaságuk extra, ennek tükrében kell megoldanunk a feladatunkat.”

Az Iváncsa elleni rangadót kapott gól nélkül hozta csapatunk, ez kulcsfontosságú lesz most is. Ehhez főleg szervezettségre lesz szükség Gombos Zsolt szerint.

„Nagyon szervezettnek kell lennünk, főleg a védekezésünk fontos, hogy egyben legyen. Az Iváncsa ellen is kiderült, hogy nem mindig mi dominálunk, a második félidőben ott is volt egy félóra, amikor szinte alig volt nálunk a labda. Sokat mondogatom azt is, hogy az ilyen időszakokat kell kapott nélkül megúszni. Abban biztos vagyok, hogy rúgni fogunk, hiszen talán csak a Fradi elleni odavágón nem találtunk be. Elsődlegesen a szervezést kell összerakni, a múlt hét hibáiból remélhetőleg tudtunk tanulni. Biztosan jó mérkőzés lesz, szerintem abszolút háromesélyes." 

Az 1-0-os vereség után lehet természetesen visszavágási vágy is a játékosokban, ebben bízik Gombos Zsolt is, hiszen fontosnak tartja, hogy a téli szünetet is a tabella első helyén töltsék.

„Sokszor említem a belső motivációt, aminek meg kell lennie a játékosokban, ez mindenkiből máshogy jön ki. Én megpróbálhatom motiválni őket, de ez önmagában kevés, itt a játékosoknak kell elsősorban tisztában lennie a mérkőzés fontosságával. A tavalyi helyzetből kiindulva azért is kell most jól szerepelnünk, mert ki tudja mit hoz a jövő? Itt most arra célzok, hogy bármikor befejeződhet a bajnokság, mint tavaly, ezért is szeretnénk megtartani jelenlegi pozíciónkat a téli szünetre is.”

A nyári nyitányon 1-0-ra sikerült nyernie hazai pályán az FTC II-nek, s bár sokakat talán meglepett az eredmény, a kis Fradi azóta egyértelműen bebizonyította, hogy nem kiugró bravúrról volt szó. Máté Csaba együttese pozitív hangulatban várja a találkozót, nagyon örülnek, hogy a helyezések alapján is rangadó vár rájuk.

„Sokak számára vélhetően meglepő volt a nyári sikerünk, de én már akkor is elmondtam, hogy a kecskeméti csapatnak méltán van ambíciója arra, hogy megnyerje a bajnokságot, akár az infrastruktúrára, akár a játékosállományra, akár a szakmai munkára gondolunk” – méltatta a KTE-t is az FTC II. trénere. „Egyértelmű esélyesei a bajnoki címnek. Mi nagyon örülünk neki, hogy ez a mérkőzés is egy rangadóvá tud válni, sajnáljuk viszont, hogy nem lesznek nézők. Fiatal játékosainknak nagyon jó tapasztalat lett volna egy villanyfényes, sok nézős mérkőzést játszani, de az tényleg pozitívum, hogy a csapat kivívta magának azt, hogy ez a mérkőzés a helyezések alapján is rangadó lehet.”

A Fradinak is maradt el meccse az utóbbi hetekben, illetve az egyébként is fiatal keret sokszor tovább fiatalodott hiányzások miatt. A „fakó” esetében azonban alapelv, hogy bátran építenek a fiatalokra, így Máté Csaba számára ez nem jelentett problémát, amit az eredmények is igazolnak.

„Elég sok betegség tizedelte a csapatot, szerencsére azonban eleve sok fiatal szerepel nálunk, mindig tudtunk honnan meríteni. Ennek eredményeként például az elmúlt két meccsen 16 éves kapusunk védett. Mindig nagyon fontos az összeállítás szempontjából, hogy miként alakul az utánpótlás csapataink programja, ezt figyelembe kell venni, így a hét elején még nagyon nehezen áll össze, milyen kezdővel is állunk majd fel.”

A kulcs az FTC II. vezetőedzője szerint az lesz, hogy miként tudnak felkészülni a pontrúgások hárítására, hiszen ebben a műfajban valóban nagyon erős a KTE HUFBAU.

„Szeretnénk bebizonyítani, hogy méltók vagyunk arra a helyezésre, amit elfoglalunk. A játékosaink folyamatosan tanulni akarnak, az ilyen mérkőzések hasznosak is számukra. A két csapat ismeri véleményem szerint egymás játékát, a mai világban már a megfelelő információk rendelkezésre állnak, ismerjük egymás erősségeit. Nagyon fontos részünkről, hogy felkészüljünk a pontrúgásokra, mert a Kecskemét messze kimagaslik ebben a műfajban a bajnokságból. Kardinális kérdés lesz, hogy ezeket hogyan tudjuk hárítani, ez a legutóbbi mérkőzésen viszonylag jól sikerült, fontos lenne most is működnie.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók