A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Gyászhír: Elhunyt korábbi bajnokunk, Máté Károly

Mély fájdalommal értesültünk, hogy 88 esztendős korában elhunyt a Kecskeméti TE 1958-as bajnokcsapatának játékosa, Máté Károly.

Máté Károly 1934. november 11-én született, 1946-tól már a Kecskeméti TE igazolt futballistája volt. Végig járta a korosztályos csapatokat, majd 1951-1953-ig a későbbi válogatott Fenyvesi Mátéval is egy csapatban szerepeltek, amire mindig nagyon büszkén emlékezett vissza. 1958-ban, 24 évesen tagja volt a Kecskeméti TE NB III-as bajnokcsapatának a kitűnő jobbszélső. Három évvel később, 27 esztendősen fel kellett hagynia a játékkal egy térdsérülés miatt, de ez sem távolította el szeretett sportágától és klubjától. Rendszeresen járt meccsekre, találkozókra. Haláláig a csapattal kelt és feküdt, a kórházi ágyán élte meg azt, hogy a klub újra az NB I-ben játszott meccset. Mindene volt a KTE, mindig pontosan tudta, hol és mikor lesz mérkőzés. Máté Károly rövid, súlyos betegség után 2022. augusztus 19-én hunyt el.

Utolsó útjára szeptember 5-én, hétfőn 9:45-kor kísérik el a Kecskeméti Köztemetőben. Emlékét megőrizzük! 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók