A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Győzelemmel rajtoltunk Soroksáron

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 21. fordulójában a Soroksár SC vendége volt a tavaszi nyitányon. A gólzáporos és fordulatos meccsen – melyet viharos szél kísért végig – nagyon értékes kecskeméti siker született.

Az már a bemelegítés során látszódott, hogy a hatalmas szél, illetve az óriási széllökések fel fogják adni a leckét a játékosoknak ezen a találkozón. Így is lett, az első percekben érzhetően ismerkedtek a körülményekkel a csapatok. Ezzel együtt a kecskeméti akarat érvényesült, előbb Grünvald átlövése ment el a jobb alsó mellett, majd egy lecsorgó beadás után Tóth előtt adódott sansz, de egy védőbe lőtte a labdát. A 22. percben Redzic tekert 16 méterről mellé, majd nem sokkal ezután Lőrinczy szabadrúgása kerülte el a kaput. A 27. percben már veszélyesebb volt Nagy Olivér kísérletet, de Varga a helyén volt a kecskeméti kapuban. A 30. percben kecskeméti gólnak örülhetett a lelkes vendég tábor, Nagy kapcsolt rá, majd a lehető legjobb ütemben hozta játékba Lukácsot, aki jobbal a bal felsőbe tekert 15 méterről (0-1). Hét perc kellett az újabb lila-fehér találathoz, ekkor Lukács szöglete ugyan kifelé pattant, Nagy Krisztián érkezett, majd 16 méterről kilőtte a bal alsót (0-1). Rögtön jöhetett volna a harmadik gól is, amikor Bartha lövésébe Tóth tette bele a lábát, de centikkel mellé ment a labda. A félidő hajrájában a semmiből jött a fordulat. A 42. percben egy előre vágott labdára Varga indult el, de azt Redzic szerezte meg, majd az üres kapuba emelt fölötte (1-2). Még a szünet előtt jött az egyenlítés is, egy beadása után Varga az első lövést hárította, de a kipattanó megint Redzic elé került, aki már nem hibázott (2-2).

Szünetben részben kényszerű cserékkel frissített Bartha sérülése miatt Szabó István, ami viszont jól sült el. Az 52. percben Szuhodovszki tekert középre egy szabadrúgást, amit a tömegből Belényesi passzírozott be valahogy a hálóba (2-3). Volt még kecskeméti lehetőség ezt követően is, a 60. percben egy újabb beadás után a gólvonalról kellett szinte mentenie a védőknek. A 67. percben megint Belényesi találhatott volna be, de néhány méterről fölé csúsztatta Buna pontos beadását. A 73. percben ugyan Lőrinczy betalált, ezt azonban les miatt nem adták meg. Ezzel együtt a hajrát megnyomta a Soroksár, mezőnyfölényt alakított ki a hazai gárda, ami a 90. percben be is érett, Grünvald szabálytalansága után ugyanis büntetőt ítélt a játékvezető. Fortuna ezúttal a fogta a kecskeméti kezeket, ugyanis Lőrinczy a jobb kapufára bombázott, így maradt a végeredmény 2-3.

Soroksár SC–KTE HUFBAU 2–3 (2–2)

Szamosi Mihály Sporttelep, 200 néző. Vezette: Görög Márió (Bede Tamás, Bertalan Dávid)

SSC: Varga Á. – Nagy O. (Ternován P., 69.), Valencsik, Csontos D., Pászka – Haris, Hudák (Csernik, 76.) – Redzic (Szerető, 76.), Lőrinczy, Magyari (Korozmán, a szünetben) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter

KTE: Varga B. – Buna (Tóth Dávid, 88.), Szabó A., Belényesi, Rjasko M. (Szalai G., a szünetben), Grünwald – Nagy K. (Katona B., 86.), Vágó L., Bartha (Szuhodovszki, a szünetben) – Lukács D., Tóth B. (Tóth Dániel, 77.) Vezetőedző: Szabó István

Gól: Redzic (42., 44.), ill. Lukács D. (30.), Nagy K. (37.), Belényesi (52.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók