A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Győzelemmel tértünk vissza a Dorog ellen

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában a Dorogi FC-t fogadta. Sokáig úgy tűnt, nem jutnak dűlőre a csapatok, de az utolsó negyedórában Szalai Gábor és Tóth Barna is betalált.

Nem volt könnyű helyzetben csapatunk, hiszen Szalai Józsefre és Lukács Dánielre sem számíthatott Szabó István, ami csökkentette a variációs lehetőségeket támadásban. A 4. percben így is megvolt a helyzetünk, egy szöglet után Tóth Dániel lőhetett 15 méterről, Mursits azonban leért erre a bal alsóhoz. A folytatásban kiegyenlített volt a mérkőzés, kevés lehetőség alakult ki, egyedül a 16. percben jegyezhettünk fel egy újabb Tóth próbálkozást a tizenhatos bal csücskéről, de ez a rövid alsó mellé ment. A 30. percben Hadaró szúrt rá egy szabadrúgást 16 méterről, de pont Mursits kezeibe lőtt, majd a 38. percben Bartha tüzelt fölé Buna előkészítése után.

A második félidőben mindkét csapat cserékkel igyekezett meghúzni a váratlant, Szabó István is kettőt cserélt a szünetben, de nem igazán volt benne a gól a meccsben. Pontozással talán mi álltunk közelebb a vezetés megszerzéséhez, de a kisebb sanszok során a dorogi védelem jól állt a lábán. A 75. percben Tóth Dániel jobb oldali nagy bedobását Szalai Gábor csúsztatta a rövidbe öt méterről (1-0). Szervezetten futballozott a csapat ezután is, majd öt perccel a vége előtt le is zártuk a találkozót. Nagy centerezése után Tóth Dániel lövését még bravúrral védte Mursits, de a kipattanó után pontosan centerezett a kecskeméti támadó, majd Tóth Barna az ötös vonaláról a jobb alsóba lőtt jobbal (2-0). A hajrában ugyan még Lőrincz fejesével szépíthetett volna a Dorog, de újabb gól már nem született.

KTE HUFBAU–Dorogi FC 2–0 (0–0)

Kecskemét, 700 néző. Vezeti: Farkas Tibor (Sinkovicz Dániel, Rózsa Dávid)

KTE: Varga B. – Buna (Katona, a szünetben), Gál Sz., Szabó A., Szalai G., Hadaró (Grünvald, a szünetben) – Vágó L. (Marsa 89.), Bartha (Szuhodovszki 71.), Nagy K. – Tóth B. (Puskás Z. 92.), Tóth D. Vezetőedző: Szabó István

DFC: Mursits – Kárász, Keresztes, Izing, Papp M. – Lénárt (Lőrincz 81.) – Oldal (Csillag 71.), Szerencsi, Hajdú R. (Barna G. 71.), Szedlár (Girsik 71.) – Szabó L. (Pálinkás 86.). Vezetőedző: Fenyvesi László    

Gólszerző: Szalai G. (75.), Tóth B. (85.)

Sárga lap: Hadaró (32.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók