A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Győzelmekkel zártuk le a felkészülést

Csapatunk dupla főpróbát tartott zárt kapuk mögött az NB II-es Ajka, illetve az NB III-as Hódmezővásárhely ellen.

Az első mérkőzés kifejezetten jól indult, hiszen Pálinkás Gergő alig negyedóra alatt duplázni tudott, és ezt az előnyt a szünetig meg is őrizte már csapatunk. Fordulás után Banó-Szabó Bence pillanatai következtek, aki előbb Szuhodovszki lapos beadására érkezett, majd egy büntetőt is berúgott. A hajrában Zsolnai révén a hazaiak szépítettek, de a csereként beálló Szendrei is kihasználta ziccerét, így a végeredmény 5-1 lett.

A Hódmezővásárhely elleni meccsen Tóth Barna már a 7. percben betalált, miután jól fordult le védőjéről, ezt követően a szünetig azonban nem született újabb gól. A második félidőben Katona Levente növelte a különbséget, aki Grünvald szögletére robbant be, majd nem sokkal később már az ő beadásából növelte Tóth egy szép fejessel a különbséget. A végeredményt Nagy Krisztián állította be, aki Györgye szólója után egyedül érkezett középen és a jobb alsóba lőtt (4-0).

Szabó István a mérkőzéseket követően így értékelt:

– A tavalyi év egyik meglepetés csapata volt az Ajka a másodosztályban, bátran le is támadtak bennünket. Nehezen reagáltunk, fejben kicsit még fáradtabbak voltunk, de miután rendeztük a sorainkat, ránk jellemzően gyors és pontos kombinációkat vezettünk. Az ötödik hét végén akadnak még hibák, de alakulunk, teljesen megérdemelten nyertünk. Szép kombinációkból születtek a gólok is, és az öt gól mindenképpen dicséretes teljesítmény. Nem vagyunk még teljesen élesek, de nem is lehetünk itt még azok, remélhetőleg még jobban frissülünk majd a következő hétre. Akadnak még sérültjeink, remélhetőleg ők is felgyógyulnak. A másik találkozón egy komoly NB III-as ellenfelünk volt, masszívan és keményen futballoztak ellenünk. Mezőnyben jól adogattunk, viszont a kreativitás hiányzott. Ezt a szünetben átbeszéltük, más elképzeléssel és tartalommal töltöttük meg a játékot. Onnantól több helyzetünk volt, örömteli, hogy Nagy Krisztián és Tóth Barna is betalált, akik nemrég még sérüléssel bajlódtak. A második félidőben már komoly mezőnyfölényünk is volt, megmutatkozott a két osztálykülönbség, ami el is várható. Ismét 90 perces terhelést tudtam adni a fiúknak, ez ebben az időszakban nagyon fontos. A mérkőzésjáték teljesen más, mint az edzés. Bízom benne, hogy csütörtökön, telt hát előtt még frissebbek leszünk, még nagyobb elánnal tudunk játszani. Már vasárnap folytatjuk is a munkát, a nemzetközi kupameccset pedig nagyon várjuk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók