A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Győzni kell az MTK ellen

Az OTP Bank Liga 31. fordulóját rendezik már, a KTE szombaton 17 óra 45 perckor az MTK vendégeként lép pályára. Csapatunknak csak a győzelem jelenthet még matematikai reményt a bennmaradásra, de sorsunk már így sem saját kezünkben van.

Az MTK egy stabil ősz után hullámzó tavaszt fut, de így is magabiztos tagja a középmezőnynek az egész idényt tekintve. A kék-fehérek 43 pontjukkal az ötödik helyen állnak, és még van esélyük a nemzetközi kupás szereplést érő negyedik hely elérésére is. Igaz, hátrányuk hat pont az ETO-val szemben, így hibáznia már nem szabad Horváth Dávid csapatának.

Kecskeméti szempontból a képlet egyszerű a forduló előtt, csak győzelemmel lehet életben tartani a matematikai reményeket, amennyiben nem sikerül megszerezni a három pontot a fővárosban, úgy már szombaton búcsúzunk az NB I-től. Önmagában még a győzelem sem elég, emellett a DVSC, ZTE, Nyíregyháza, Fehérvár négyesből legalább két csapatnak nem lenne szabad nyernie ebben a fordulóban.

Gera Zoltán keretének most is akadnak sérültjei, de jó hír, hogy Pászka Lóránd és Vattay Márton is bekapcsolódott az edzésekbe a heti munka során. A két együttes kétszer találkozott ebben az idényben, ősszel 3-1-es MTK siker született Budapesten, míg februárban 5-0-ra győztünk a Széktói Stadionban.

Gera Zoltán, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Abban nincs változás, hogy győzelmi kényszerben vagyunk, csakúgy, ahogy az utóbbi hetekben. Az elmúlt pár mérkőzés főleg amiatt csalódás, mert a teljesítményünk alapján folyamatosan reális esélyünk volt a sikerekre, ezek mégis elmaradtak. Külön nem kell hangsúlyozni a játékosoknak, hogy milyen helyzetben vagyunk jelenleg, azzal foglalkoztunk, hogy az MTK-ra a lehető legjobban felkészüljünk. A legfontosabb az, hogy a döntetleneket végre győzelemre változtassuk. A körülmények ellenére jól, motiváltan dolgoztak a játékosok egész héten, az is pozitívum, hogy Lukács Dani visszatért legutóbb, illetve Pászka Lóri is újra velünk lehet hétvégén.

Szurkolói információk

Klubkártyára és adatok megadása nem szükséges a találkozóra, elővételben már online zajlik is a jegyértékesítés. Az MTK saját jegyvásárlási felülettel rendelkezik, az mtkbudapest.jegy.hu oldalon lehet elővételben megvásárolni a belépőket. Ebben a formában 10 százalék kedvezményre is jogosultak a jegyvásárlók.

A vendég drukkerek a V1, V2, V3, V4 szektorokba vehetnek belépőt, a belépési pont a 3-as kapun (Sport utca- Százados utca sarka) keresztül fog történni az Új Hidegkuti Nándor Stadionba. Amennyiben a vendégszektoros jegyek elővételben elfogynak, további vendégjegyek értékesítésére nincs lehetőség, ez esetben a hazai klub nem nyit vendégpénztárt a mérkőzés napján és nem is tud beengedni több vendégszurkolót a stadionba, más szektorba szóló, érvényes belépőjegy birtokában sem.

Amennyiben nem kerül értékesítésre minden vendégszektorba szóló jegy, a mérkőzés napján a pénztár 14 óra 45 perckor nyit ki. Készpénzes és bankkártyás fizetési lehetőség közül is tudnak választani a szurkolók. Kapunyitás 15:45-kor lesz.

Az MTK több kedvezményes jegykategóriát is biztosít. Díjmentes jegyek esetén regisztrációs jegyet kell váltani, míg a kedvezményes belépőkhöz feltétlen legyen drukkereinknél valamilyen igazoláshoz megfelelő, fényképes igazolvány is.

Parkolni a környező utcákban, a KRESZ szabályainak megfelelően lehet, hétvégén díjmentesen. A parkolóhelyek korlátozott száma miatt javasolják, hogy a vendégszurkolók tömegközlekedési eszközök igénybevételével érkezzenek a stadionhoz.

A pénztárban és a büfében készpénzzel és bankkártyával is lehet fizetni. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók