A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hadaró Valentin visszatér Pécsről

Élve a kölcsönszerződésben szereplő opcióval, klubunk a héten visszarendelte a Pécsi MFC-től Hadaró Valentint. Visszatérő balhátvédünk pénteken csatlakozott is a Törökországban edzőtáborozó kerethez.

Hadaró Valentin 2021 nyarán Kaposvárról igazolt Kecskemétre, alapembere volt az NB II-ből ezüstérmesként feljutó csapatnak. Nyáron kölcsönbe a szintén NB II-es Pécsi MFC-hez került, ahol meghatározó tagja volt az ősszel szinte veretlen együttesnek, 17 bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett. Védőnkre mindenképpen szüksége volt a szakmai stábnak, ugyanis Zeke Márió még az edzőtáborba indulás előtt az egyik tréningen megsérült, ami miatt hosszabb kihagyás vár rá, így csupán egy bevethető balhátvédünk maradt volna Grünvald Attila személyében.

Hadaró Valentin egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen egy jól szereplő Pécsi MFC-től távozik, ugyanakkor végig nagyon jól érezte magát Kecskeméten, az NB I. pedig külön motivációt jelent számára. Korábban a Kaposvár színeiben 19 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban játékosunk.

– Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Pécsnek ezt a fél évet, mert nagyon jól éreztem magam, befogadó közösség tagja lehettem, a hab a tortán a csapat jó szereplése volt. Kívánom a klubnak, hogy tartsa meg feljutó helyét. Engem is meglepetésként ért, hogy visszarendelt a Kecskemét, s noha váratlanul jött a lehetőség, nagyon izgatottan várom, hiszen ahogy minden játékosnak, úgy nekem is az volt mindig az álmom, hogy az NB I-ben futballozhassak. A csapatot jól ismerem, hiszen a maggal tavaly együtt jutottunk fel, bízom benne, hogy az élvonalban is folytatni tudjuk jó szereplésünket, ezért mindent meg fogok tenni – mondta Hadaró Valentin.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók