A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Három játékosunk az M4 Sport őszi álomcsapatában

Az M4 Sport elkészítette az őszi szezon álomcsapatát, mely a kitűnő őszi szereplésünk után természetesen nem is marad KTE játékos nélkül. Három futballistánk is ott van a tizenegy között, ami szintén rekord.

Az M4 álomcsapata a 3-4-3-as hadrend szerint készült el, összesen 7 csapat delegál legalább egy játékost. A legtöbbet, hármat éppen mi, míg az FTC és a ZTE kettő, a Paks, a Puskás Akadémia, a DVSC és a Kisvárda egyet.

A kapuban nem is állhat más, mint a kétszeres hónap védése díjas Varga Bence, aki statisztikai mutatók alapján is egyértelműen a liga legjobbjai közé került posztján, büntetőből pedig nem tudták eddig bevenni a kapuját. Előtte a védelemben Belényesi Csaba irányít, a középpályán pedig Banó-Szabó Bence kapott még helyet. Játékosainkról így írnak:

Varga Bence

Na, ezen a poszton nemcsak a válogatott, de a liga is nagyon jól áll, a bőség zavarából kellett kiválogatni az álomcsapat kapusát. Megfontolandó jelentkező volt Riccardo Piscitelli (Mezőkövesd), Tóth Balázs (Puskás Akadémia) és nyilvánvalóan Dibusz Dénes (Ferencváros) is, de orrhosszal a kecskeméti Varga Bence lett a befutó. Az MTK-tól kölcsönkapott játékos már tavaly is komoly szerepet vállalt a feljutásban, s egy ligával feljebb is foglalkoztatják: a legtöbb védés és kijövetel is az övé az NB I-ben. Varga teljesítménye akár a csapatáé, óriási bravúrokkal járul hozzá a Kecskemét szárnyalásához, augusztus hónap legszebb védését kapásból besöpörte, de emlékezetes volt a Fradi ellen bemutatott tornamutatványa is, amikor Traoré tekerését kaparta ki a felső sarokból. Nem mellesleg kettőből kettő tizenegyest kivédett, ebben mondjuk már a szezon előtt sem állt rosszul: az elmúlt öt neki lőtt büntetőt egyaránt hárította.

Belényesi Csaba

A szezon előtt egyetlen élvonalbeli játékperccel (!) rendelkezett a kecskeméti belső védő, még 2020-ban az éppen kiesés elől menekülő Debrecen színeiben cserélték be a Fehérvár ellen, magas játékos, hátha egyenlít. Nem egyenlített. Korábban Fehérváron és a Puskás Akadémián is nevelkedő védő nagyrészt NB III-as csapatokon keresztül vándorolt, az ominózus NB I-es bemutatkozás után viszont már a másodosztálynál nem adta alább – a DEAC-on és Dorogon keresztül jutott el Kecskemétre. Tavasszal a DVTK az ő megszerzésével próbált gyengíteni a riválison, de a húzás nem jött be: Belényesi javarészt padozott Miskolcon, s a hoppon maradt Diósgyőrtől egy feljutó KTE-hez tért vissza nyáron. A 28 éves játékos is azok közé tartozik Kecskeméten, akin egyáltalán nem látszik az élvonalbeli rutin hiánya: egy meccset mulasztott csupán ősszel, a csapat védelmének oszlopa, vezére. Az egész mezőnyre vetítve a legtöbb megelőző szerelés és blokkolt lövés is az ő neve mellett szerepel. Abszolút megérdemelt 1297 játékpercet tett hozzá, ahhoz az egyhez.

Banó-Szabó Bence

Nincs könnyű dolgunk a kecskeméti játékosok kiemelésénél, mert a középpályán is nyugodt szívvel tehetnénk be az álomcsapatba Nagy Krisztiánt, Vágót, Szuhodovszkit vagy Katona Bálintot is, nevető ötödikként azonban Banó-Szabó Bencéé az érdem. Az említett játékosok közül talán az emeli ki, hogy ő a postás a csapat középpályája és befejezése között, a KTE gyors átmeneteiben rendre rengeteg szerepe van, nem véletlenül jár négy gólnál és hat gólpassznál a szezonban – mindezt úgy, hogy két tizenegyest is kihagyott. Banó-Szabó átkirándult a futballisták kálváriadombján, 2020 márciusában – még kispesti játékosként – elszakadt a keresztszalagja, de a betörő koronavírus-járvány miatt bő két hónapot kellett várnia a műtétre. Nagyjából egy év kihagyás után is csak a második csapatig jutott, az NB I-ben egy szezon alatt kemény 34 percet játszott a Honvédban. Édesapja, Szabó István azonban pontosan tudta, mi rejlik a fiában, akinek az őszi teljesítményét látva mondhatjuk: nem volt elfogult. Misztikum: pontosan 777 nap, azaz közel két és fél év telt el, hogy újra kezdő lehetett NB I-es meccsen. Csak a legerősebbek képesek ezt kivárni!

Az M4 Sport ősz csapata: Varga B. (KTE) – Batik (Puskás AFC), Belényesi (KTE), S. Mmaee (FTC), Banó-Szabó (KTE), Karabeljov (Kisvárda), Dzsudzsák (DVSC), Gergényi (ZTE) – Ikoba (ZTE), Varga B. (Paks), A. Traoré (FTC).

A teljes cikk ITT olvasható.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók