Tartalmas hete lesz NB III-as tartalékcsapatunknak, hiszen a fiatalok három edzőmeccset is játszanak a héten, kettőt idegenben, egyet pedig hazai környezetben.
Virágh Ferenc már a felkészülés elején utalt rá, hogy az iskolai kötelezettségekhez is igazodva, az edzések mellett inkább arra törekedtek, hogy sok mérkőzést kössenek le a téli időszakra, ezen a héten rögtön háromszor is pályára lép együttesünk ezzel összhangban.
Szerdán két összecsapásra kerül sor, 13:00-kor a III. kerület vendégei leszünk a fővárosban, majd aznap 18:00-kor a Széktói műfüves pályáján fogadjuk a Tiszaföldvárt. A hetet szombaton Dunaújvárosban zárja a gárda, 11:00-kor kezdődik az a felkészülési meccs.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu