A KTE HUFBAU vasárnap 13 órás kezdéssel a Dorogot fogadja a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában. Hazai pályán természetesen szeretné ismét kiszolgálni a közönséget a csapat.
A Dorog abszolút középcsapatnak számít, hiszen a fordulót a 10. helyről várják, legutóbb a Siófokot tudták megverni 4-1-re otthon. Eredményeik meglehetősen vegyesek, nyerniük például négy nyeretlen meccs után sikerült újra, melyeken még gólt sem szereztek. Hazai oldalon egy új sorozatot lehet építeni a szegedi vereség után, hiszen ezt megelőzően 15 fellépésén maradt veretlen a KTE, mely 4. helyről várja a fordulót.
Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Amit játszani szeretnének, azt rendkívül jól tudják megvalósítani. Nem lesz könnyű dolgunk vasárnap, ahogy eddig sem volt sose. Szeretnénk egy kicsit változtatni, be kellett látni a szegedi vereség után, hogy ennyi forduló után már jobban olvassák a játékunkat. Bízom benne, hogy így is sikeresek tudunk lenni. A Vasas ellen nem annyira működött a Dorog elképzelése, viszont a Siófok ellen nagyon magabiztosan tudtak nyerni. Szervezett védelemből gyors átmenetekre építenek, de reményeim szerint fejtörést tudunk okozni ellenfelünknek.
Fenyvesi László, a Dorogi FC vezetőedzője: – A héten próbáltuk kielemezni a hazaiakat, a lehető legjobban felkészülni az összecsapásra. Nem tekintem újonc csapatnak a Kecskemétet, mert a keretük nagy részét kicserélte ellenfelünk, stabil NBII-es, akár NBI-es múltú játékosok érkeztek. Nem a véletlen műve, hogy ilyen jól szerepelnek a bajnokságban és a kupában is. Van egy koncepciójuk, ahhoz a stílushoz nagyon jól illik a csapatuk. Rendkívül erős fizikumú ellenfélről van szó, ennek az NBII-ben egyébként is nagy jelentősége van.
Jegyek
A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek majd, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell majd fizetni a pénztárakban.
A 14 éven aluliak számára továbbra is ingyenes marad a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.
Beléptetési szabályok, stadion megközelítése
Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek majd, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.
Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a jelenlegi szabályozások értelmében a sporteseményeket továbbra is csak védettségi igazolvány felmutatásával, vagy applikáción keresztüli bemutatással lehet látogatni, illetve a 18 éven aluli oltatlanok védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével léphetnek be a stadionba, amit a biztonsági szolgálat ellenőriz a belépésnél.
Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 20 perccel a kezdés előtt. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban.
Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.
A Széktói Stadion lelátóin a maszk viselése a vonatkozó szabályok értelmében nem kötelező, ugyanakkor ajánlott. A létesítmény zárt tereiben, így a mosdókban és a főépületben viszont viselni kell.
Információk a vendég drukkereknek
A vendég szurkolók számára külön szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu