A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hét góllal búcsúztunk a szezontól

A Merkantil Bank Liga 38. fordulójában a Kecskeméti TE-Hufbau közel 3000 néző előtt ünnepelhette meg feljutását az élvonalba, amit szenzációs játékkal tett meg a lila-fehér együttes a Szentlőrinc ellenében.

Már az elején megadta az alaphangot a KTE, hiszen alig hét perc kellett az első gólhoz, amikor Buna beadását Lukács fejelte vissza középre Tóthnak, aki a bal alsóba bólintott néhány méterről (1-0). A folytatásban is a Kecskemét akarata érvényesült, de sokáig nem akart újabb gól születni. A félidő hajrájában viszont hengerelt a KTE, előbb Tóth adta vissza a kölcsön Lukácsnak, aki öt méterről lőtte be ékpárja lefejelt labdáját (2-0), majd két perc múlva Grünvald lapos beadására Bartha érkezett (3-0).

A Kecskemét a második félidőre kicsit álmosabban is jött ki, amit büntetett is a Szentlőrinc. Mervó első lehetősége még kimaradt, de az 56. percben egy jó kiugratást után a bal alsóba lőtt Varga mellett (3-1). A KTE szerette volna kiszolgálni közönségét, ez ezután is érezhető volt. A 65. és 70. perc között óriási nyomás nehezedett már a vendég kapura, és a szentlőrinci csapat össze is roppant ebben. Előbb Lukács beadását vágta be az üresen érkező Szuhodovszki (4-1), majd Lukács egyéni akciója következett, aki balról befelé húzva lőtte ki jobbal a bal alsót (5-1). A 70. percben megint Tóth és Lukács játszott össze, utóbbi pedig 14 méterről a bal alsóba bombázott, eljutva ezzel a mesterhármasig (6-1). A kecskeméti gólvágó tett azért, hogy bebiztosítsa a győzelem mellett a gólkirályi címét is, a 84. percben lecsapott egy rossz passzra, majd Hajagos keze alatt a kapuba lőtt, megszerezve ezzel második mesternégyesét a szezonban, egyben 25. találatát összességében (7-1). A legvégén ugyan még Bányai révén szépített a Szentlőrinc, de ez sem szegte a hazaiak kedvét, hatalmas fieszta következett a lefújást követően. 

KTE HUFBAU - Szentlőcin 7–2 (3–0)

Kecskemét, 2900 néző. Vezette: Benke Balázs (Buzás Balázs, Becséri Gergely)

KTE: Varga B. – Buna, Szabó A. (Bodor, 76.), Rjasko, Szalai G. (Lipcsei Á. 76.), Grünvald (Hadaró 66.) – Vágó L., Szuhodovszki (Gál Sz. 76.), Bartha L. (Szökrönyös 60.) – Tóth B., Lukács D. Vezetőedző: Szabó István

Szentlőrinc: Prokop (Hajagos, a szünetben) - Farkas M. (Rétyi, a szünetben), Biben, Keresztes, Hesz, Erdélyi - Mucsányi (Szabó M. 63.), Harsányi (Tóth M., 90.), Török, Havas - Mervó (Bányai, 78.). Vezetőedző: Gabala Krisztián

Gól: Tóth B. (7.), Lukács (39., 68., 70., 84.), Bartha L. (40.), Szuhodovszki (65.) ill. Mervó (56.), Bányai (86.) 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók