A KTE HUFBAU rövid időn belül újabb mérkőzésre készült, hiszen a vasárnap esti, Honvéd II. elleni 4-1-es hazai sikert követően szerdán 19:00-kor is bajnoki vár csapatunkra. Zsinórban harmadik alkalommal egy újabb NBI-es tartalék lesz az ellenfelünk, ezúttal a még veretlen Paks II. érkezik a Széktóiba.
Veretlen, de egyben nyeretlen is egészen pontosan a Paks II., amit főleg a nyitányon mutatott teljesítményük miatt sajnálhatnak. Kozármislenyben már 4-0-ra is vezetett Kindl István csapata, de a hazaiak végül az egyik pontot így is megmentették a hajrában, a vége 4-4 lett. Az előző körben a Fradi II. volt vendégük, a kapuba végül egyik csapat sem talált be, így pontosztozkodás lett a vége. A paksiak eddig egyébként abszolút éltek a visszajátszók adta lehetőségekkel is, az NBI-es keretből Rácz Gergő, Sajbán Máté, Lenzsér Bence, Gévay Zsolt és Hahn János is pályára lépett az NBIII-ban.
Kecskeméti részről azért nem volt felhőtlen az öröm a Honvéd II. elleni sikert követően, hiszen Kerekes Krisztiánt le kellett cserélni, és Lékai Soma sem egészségesen védte végig a második félidőt. A sebeket nyalogatni azonban nem igazán volt idő, a csapat hétfőn délelőtt már újra edzésben volt, és kedden már gőzerővel készültünk az újabb hazai összecsapásra. A cél most is az, hogy győzelemmel szolgáljuk ki hálás közönségünket. A paksi „tarcsit” két évvel ezelőtt oda-vissza legyőztük, hazai pályán 1-0-ra, idegenben 2-0-ra, kiesésük után nem indítottak csapatot tavaly.
Gombos Zsolt, a KTE HUFBAU trénere így várja a mérkőzést:
„Mindig érdekes és izgalmas egy NBI-es tartalék ellen játszani, pont azért, mert kiszámíthatatlan, hogy miként állnak fel, kik lesznek a visszajátszók. Ahogy néztem, legalább négy-öt NBI-ben is megforduló, rutinos játékos lépett már pályára náluk, akik akár az élvonalban is simán kezdők lehetnek. Erős ellenfélre számítok, nem véletlenül ikszeltek a Fradival. Felkészültünk, de még egy lapáttal kell rátenni a vasárnapi mérkőzés után. Nehézség az lehet, hogy sűrű a program, a keretünk nem olyan bő, illetve vannak sérülések is, de ezt is meg fogjuk oldani. Azt azért sajnálom, hogy végül az MLSZ úgy döntött, hogy az öt cseréről visszaállnak háromra, mert ez szerintem most még NBII-ben is okozhat gondokat, de ezt is meg kell oldanunk.”
A jegyek a hazai és vendég drukkerek számára is 500 forintért voltak megválthatóak a korábbi években, ezen továbbra sem változtattunk, a 14 éven aluliak számára szintén ingyenes marad a belépés. Emellett minden Bács megyei egyesületben futballozó, utánpótláskorú labdarúgó ingyenesen tekintheti meg meccseinket érvényes igazolás, vagy annak másolatának felmutatásával.
Továbbra is áruljuk az egész szezonra szóló, bajnoki és kupameccsekre is érvényes bérletet, melyet a mérkőzés előtt a pénztárban lehet megvásárolni, a pénztárak kezdés előtt egy órával nyitnak. További 18 hazai mérkőzés vár ránk, illetve az esetleges kupameccsek, de nem emeltünk a tavalyi áron, idén is 6000 forintért lehet szezonbérletet vásárolni, így nem keveset spórolni. Klubunk emellett kompenzációs lehetőséget biztosít az előző szezonra bérletet váltó drukkerek számára. Mivel a tavaszi szezonban egyetlen hazai meccset sem játszottunk, a tavalyi bérletüket leadó drukkerek féláron, 3000 forintért vásárolhatnak idén éves bérletet, erre is a jegypénztárakban lesz lehetőség.
A beléptetés rendjében nem lesz változás, a „napos oldal” lezárva marad, továbbra is az A-lelátót nyitjuk meg a hazai mérkőzésekre, ahol mindkét szárnyon biztosított lesz a büfé is a szurkolók számára. Az alábbi alaprajzot nézve a Csabay Géza körútról megközelíthető pénztáraknál lesznek a belépési pontok. A vendég drukkerek számára az „N” jelű szektort biztosítjuk, melyet a 2-es és 3-as kapunál található pénztáraktól közelíthetnek meg.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu