Az OTP Bank Liga 9. fordulójában csapatunk az MTK vendége volt szombaton. Lukács góljával nagyon korán vezetést szereztünk, amit gyorsan megduplázhattunk volna, ehelyett azonban az MTK fordított és végül otthon is tartotta a pontokat.
Szabó István két helyen változtatott a kezdőben, bekerült Zsótér és Szabó is ezúttal, Bocskay és Rjaskó maradt ki. Jól indult a találkozó, a 2. percben máris Zsótér lőhetett 16 méterről, kevéssel ment ez fölé. A folytatásban Szabó átlövéssel kísérletezett, ő sem tévedett sokat, de Demjén rajta is volt. Kedvet kapott a másik oldalon Hej is, aki azonban komoly veszélyt nem okozott Varga kapujára a 9. percben. A 13. percben megérdemelten szereztük meg a vezetést, a jobb oldalról belépő Nagy okosan tette a védők mögé Lukács elé a labdát, aki kapura fordult, majd a léc alá bombázott (0-1). Két perccel később máris kettőre növelhettük volna az előnyt, Zsótér adott ziccer labdát Katona Bálintnak, aki ballal viszont Demjénbe lőtt. A kihagyott helyzetre gyorsan jött a hazai válasz, a 18. percben Hej tette be az alapvonalról laposan a labdát, amire Kosznovszky érkezett középen, ballal aztán a hosszúba passzolt (1-1). Az MTK vérszemet kapott, a 20. percben Molnár Rajmund lövését még védte Varga, ám két perccel később egy kontra végén Bognár hozta ziccerbe újra az MTK támadóját, aki a hosszú alsóba passzolt (2-1). A gyors gólzápor után kevésbé eseménydús, inkább mezőnyjátékot hozó időszaka következett a meccsnek, az MTK ugyan a hajrában néhány távoli lövéssel megpróbálkozott, de ezekben igazán komoly veszély nem volt, alaposan elkerülték a kecskeméti kaput.
A második félidő első öt percében az MTK akarata érvényesült, Molnár Ádin középre lőtt labdája a kapu felett szállt el, majd Hej próbálkozott 20 méterről, de ő sem talált kaput. Ezt Katona Bálint veszélyes beadása követte már egy percre rá, melyet Demjén paskolt fölé. A szöglet után Katona Levente csúsztatott, a labda centikkel ment el a berobbanó Vágó előtt. A 64. percben az MTK próbálkozott megint, Bognár és Kosznovszky is célba vette Varga kapuját, aki mindkét alkalommal hárított. Katona Bálint pillanatai jöttek ezután, előbb az ötös sarkáról lőtt a hosszú mellé, majd a 67. percben adódott előtte igazán nagy sansz, Zsótér középre passzolt labdáját azonban rosszul találta el. A folytatásban az MTK a kontrákra rendezkedett be, ebben helyenként volt is veszély, eközben stabilan védekezett, míg mi kerestük a rést a pajzson. A 84. percben aztán eldőlt a meccs, egy szögletre teljesen egyedül robbant be Beriashvili, aki öt méterről a kapuba fejelt (3-1). A végén még Nikitscher tekerése ment el a bal felső mellett, de az eredmény már nem változott.
MTK Budapest – Kecskeméti TE 3-1 (2-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2732 néző: V: Káprály (Szert, Buzás)
MTK: Demjén – Hej, Beriashvili, Kádár – Molnár Á. (Kovács P. 73.), Kata, Bognár (Végh 79.), Kosznovszky, Antonov (Nagy Zs. 83.) – Molnár R. (Stieber 79.), Jurina (Németh K. 73.). Vezetőedző: Horváth Dávid
KTE: Varga B. – Nagy K. (Pálinkás 77.), Szabó A., Belényesi, Katona L. (Berki 89.), Zeke – Vágó (Bocskay 67.), Nikitscher, Katona B., Zsótér – Lukács D. Vezetőedző: Szabó István
Gól: Kosznovszky (18.), Molnár R. (22.), Beriashvili (84.) ill. Lukács (13.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu