A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hiába vezettünk kettővel, pont nélkül maradtunk

A KTE HUFBAU a bajnokság negyedik fordulójában a Vác FC vendége volt a fővárosban. Bár a találkozó álomszerűen indult számunkra, végül rémálomba fordult át, így továbbra sincs idegenben pontunk.

Az első negyedórában egy-egy kapufát jegyezhettünk fel, a hazaiak előbb egy kapu előtti kavarodás végén találták el, míg a másik oldalon Grünvald beadása csattant rajta. A 16. percben egy pontrúgás után Halasi kapus látványos mozdulattal, két kézzel lökte el a tizenhatoson belül Vágót, ami után a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A labda mögé Károly állt, aki higgadtan lőtt a kapuba (0-1). A 20. percben növelhettük volna az előnyt, egy jobbról érkező beadást Szalai csúsztatott a kapu fölé. A 25. percben újabb gólt szereztünk, egy beadás után Szalai lőhetett, ami még kijött a kapusról, de a kipattanót Kis akrobatikus mozdulattal a kapuba piszkálta (0-2). Innentől kezdve negyedórán át kontrolláltuk a meccset, stabilan adogattunk, megbecsültük a labdát, de a 39. percben a váciak szépítettek, szinte a semmiből. Egy egyértelmű bedobást kértünk számon az asszisztensen, így nem rendeződtünk időben, a váciak támadása végén így Sóron 25-ről lövésre szánta el magát, hatalmas gólt ragasztott a bal felsőbe (1-2). A baj csőstül jött, négy minutummal később teljesen elaludtunk egy oldalszabadrúgásnál, amire Lukács robbant be tökéletes ütemben, majd a bal alsóba csúsztatott (2-2).

A második félidő elején a váciak jöttek ki megint frissebben, alig két perc elteltével Zámbó maradt üresen 19 méterre a kaputól, lövésébe csak belekapni tudott Berta, így a jobb alsóban kötött ki (3-2). Az eredmény már abszolút kedvezett innentől a hazaiaknak, okosan visszazártak, berendezkedtek a kontrákra. Bár mezőnyben a labda inkább nálunk volt, helyzetekben ez nem mutatkozott meg, csak az utolsó negyedórában élénkült meg újra a meccs. A 75. percben Szalai egy jó csellel csapta be védőjét, csak a kapussal volt már szemben, azonban lövése gyengére sikerült, így Halasi fogta. A 77. percben a Vác is eljutott a kapunkig, egy lecsorgó labdát Szalánszki durrantott kapura, de Berta kitolta. Az utolsó tíz percben több meccslabdánk is volt ahhoz, hogy legalább egy ponttal térjünk haza, Károly szabadrúgása, majd Lukács 16 méteres tekerése is elment a kapu mellett. A 86. percben Károly fejjel is próbálkozhatott, de hiába érkezett a hosszún egyedül, mellé bólintott. Az utolsó lehetőség Ludasi előtt adódott, de 10 méterről a kapusba lőtt ballal.

Vác FC – KTE HUFBAU 3-2 (2-2)

NBIII. közép csoport, 4. forduló

Vác: Halasi – Kasza, Ódé, Lukács (Torda 46.), Szalánszki (Magos 80.), Bonivárt, Sóron, Sorecz, Szenes (Rusvay 63.), Sárosi, Zámbó.

KTE: Berta – Puskás, Vágó, Kis, Grünvald – Ludasi, Károly, Jakab (Gál 52.) – Tóth (Asztalos 74.), Szalai J., Pantelisz (Lukács 59.)

Gól: Sóron (39.), Lukács (43.), Zámbó (47.) ill. Károly (18. – büntető), Kis (24.)

Sárga lap: Halasi, Sóron ill. Vágó, Jakab

Burzi Attila (Vác FC): Gratulálok a csapatomnak, hiszen 2-0-ról tudtunk felállni, ez óriási lélektani erőt mutat. Természetesen a győzelemhez kell mindig egy kis szerencse is, ezért mi az előző két fordulóban már nagyon sokat tettünk, hogy most felénk billenjen.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Egy ilyen vereség után nehéz nagyon mit mondani. Ami a futball elemeit illeti, az ma egyáltalán nem működött. Se a szervezettség, se a taktikai elemek. Vezettünk 2-0-ra, ezután a félidő végén öt perc alatt kaptunk két gólt, majd a második félidő elején rögtön egyet, arról már nem is beszélve, hogy milyeneket. Kikapni ki lehet, de leszegett fejjel, sorra rossz megoldásokat választva, rossz motivációval nem. Én olyan csapatot akarok látni a pályán, mely mentálisan is erős, de néhány játékos teljesítménye a mai napon gyalázatos volt, olyanoké is, akik eddig jól futballoztak. Ez nem fér bele, muszáj lesz erősíteni a csapategységet, mert ez a játék nem fér bele, és sajnos azt is ki kell mondani, hogy a kapu előtt impotensek vagyunk. Nemcsak otthon kell brillírozni, idegenből is pontot, pontokat kell elhoznunk, különben nem érjük el a célunkat. Voltak, akik természetesen csúsztak és másztak, de ez ma kevés volt. Eltelt négy forduló, de egyelőre nagyon hullámzó egyéni teljesítmények vannak, így a csapatot is borzalmasan nehéz összerakni. A hibát magamban is mindig keresem vereségek után, most is így lesz, vélhetően én is hibáztam, de az biztos, hogy át kell alakítanom a csapatot.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók