A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hivatalosan is megkaptuk az NBIII-as licencet

Bár továbbra is akadnak komoly kérdőjelek a következő szezon NBIII-as mezőnyét illetően, több klub is megkapta az NB-s osztályokban már az első körben az induláshoz szükséges licencet. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, minden kritériumnak megfeleltünk, ezt azóta hivatalosan is megerősítette az MLSZ.

Az NBI-ben és az NBII-ben is közzétették, mely klubok szereztek indulási jogot ezekben az osztályokban, az NBIII-ban külön ilyen listát nem adott meg a labdarúgó szövetség. Bár továbbra is rengeteg pletyka terjed arról, hogy egyes klubok esetleg visszalépnek, vagy nem vállalják azt az osztályt, melyre jogosultak lennének, az NB-s csapatok közül eddig csak az Érdi VSE, a nyugati csoport „csonka” bajnoka számolt be erről hivatalosan. A legnagyobb, bajnokságunkat is érintő kérdés így továbbra is az, hogy a feltöltési szabály szerint helyettük felkért Szentlőrinc, vagy az NBII. legjobb kiesője, a Tiszakécske indul-e a másodosztályban. A szentlőrinciek még a másodosztályú licenccel a kezükben sem hoztak erről végleges döntést, így megyei riválisunk egyelőre bizonytalan helyzetben, két osztály között áll tulajdonképpen.

Klubunk esetében egyértelmű a helyzet, kézhez kaptuk az MLSZ hivatalos határozatát, így már csak arra várunk, mikorra írják ki a bajnoki rajtot, ennek tükrében alakulhat ki ugyanis a felkészülési programunk is. Addig is, a héten még biztosan edzésben lesz csapatunk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók