A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hódmezővásárhelyen a fiatalok

Tartalékcsapatunk számára vasárnap folytatódnak az NB III. Dél-Keleti csoportjának küzdelmei, Virágh Ferenc együttese alsóházi rangadóra készül a Hódmezővásárhely otthonában. 

A KTE II. számára nem alakult jól az előző forduló, mert bár vezetést szereztek a fiatalok a Vasas II. ellen, a vendégek végül fordítottak és 3–1-re nyertek. A tartalékok így továbbra is az alsó régióban szerepelnek, melytől akkor tudnak igazán eltávolodni, ha a közvetlen rivális, még nyeretlen vásárhelyiek otthonában nyerni tudnak. 

– Sajnos az elmúlt héten nem tudtunk pontokat szerezni, ami nagyon nagy csalódás volt a csapatnak. Főleg azért, mert a szokásosnál erősebb összeállításban szerepelhettünk. Jól akartunk szerepelni, de ez sajnos nem sikerült. Most egy olyan ellenféllel találkozunk, mely ugyancsak az alsó régióban küzd az életéért. Véleményem szerint a vásárhelyiek jó focit játszanak, abszolút nem fedi a helyezésük a tudásukat. Nagyon oda kell tennünk magunkat, hogyha sikeresek szeretnénk lenni – mondta Virágh Ferenc, a Kecskeméti TE II. vezetőedzője a meccs kapcsán.

A mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik Hódmezővásárhelyen. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók