A csehek ellen bemutatkozó Horváth Krisztofer klubunk történetének második magyar válogatottja, az első kecskeméti játékos után 12 évvel mutatkozhatott be Marco Rossi csapatában.
2011. február 9-én történt meg először az, hogy egy KTE-ből meghívott játékos pályára lépjen a magyar A-válogatottban. Akkor Tököli Attila képviselte a lila-fehér színeket, akit Egervári Sándor 34 évesen is behívott a nemzeti csapatba. A szezon végén történelmi kupagyőzelmet is ünneplő, korábbi csatárunk két felkészülési meccsen (Azerbajdzsán, Luxemburg) és a Hollandi elleni Eb-selejtezőn is pályára lépett azon a tavaszon, utoljára 2011. június 3-án, ami számára a búcsú is volt a válogatottól.
Bő 12 év telt el tehát, mire újra KTE játékos került pályára, ezt a hosszú időszakot végül Horváth Krisztofer törte meg, míg Szalai Gábor és Szuhodovszki Soma ideje egyelőre várat még magára. Már a kerethirdetés is történelmi volt, hiszen egynél több kecskeméti futballista sosem került be a keretbe, most viszont egyszerre hárman is képviselték klubunkat.
Bár a múltban több magyar válogatott játékos is megfordult Kecskeméten, lila-fehérben futballozva egyikük sem kapott meghívót. Váczi Zoltán, Bori Gábor, Balogh Béla, Farkas Balázs, Vaskó Tamás, Rajczi Péter, Koller Ákos, vagy éppen a most már Marco Rossi stábtagjának számító Laczkó Zsolt például Kecskemétet megelőzően szerepelt a nemzeti csapatban. Más utat járt be Forró Gyula, Gyurcsó Ádám, Debreceni András, Botka Endre és Csizmadia Csaba például, akik karrierjük egy fontos szakaszát töltötték fiatalon Kecskeméten, majd innen eligazolva rövidesen meghívót kaptak. Nem szabad megfeledkezni Fenyvesi Mátéról, illetve a kecskeméti születésű Czéh Lászlóról sem, akik szintén helyből indulva jutottak el később a válogatottságig, de nem kecskeméti színekben.
Más nemzeteknek annál inkább adtunk válogatott játékosokat, a teljesség igénye nélkül Francis Litsingi (Kongó), Vukasin Polekszics (Montenegró), Rafael Burgos (Salvador) és Foxi Kethevoama (Közép-Afrikai Köztársaság) is képviselte a KTE-t nemzetközi mérkőzésen például.
Karrier lépések
A 2002. január 8-án születő Horváth Krisztofer helyben, Alsópáhokon és Hévízen kezdett el futballozni, tehetségére pedig igen korán felfigyeltek, hiszen rendkívül gólerősen futballozott az utánpótlásban, akár az idősebbek között is. 2014 nyarán igazolta le a ZTE, ahol már 16 évesen megmutathatta magát az NB II-ben.
Az olasz Spal előbb kölcsön, majd végleg megszerezte játékjogát, ahol bemutatkozhatott a Serie A-ban is. Ezt követően került Torinóba, ahol ugyancsak lehetőséget kapott tétmérkőzésen, de kölcsönjáték során építette magát elsősorban. Az NB II-es Szegedben egy szezon alatt 19 gólt és 12 gólpasszt termelt a 2021/2022-es idényben, majd egy rövid debreceni kitérő után került Kecskemétre 2023 januárjában.
Mondhatni kivirágzott KTE játékosként, hiszen fél szezon alatt 6 gólig és egy gólpasszig jutott. Nyáron végül sikerült megtartanunk, ugyancsak kölcsönjátékosként, és a Puskás Akadémia ellen két-két góllal és gólpasszal vétette észre magát, melyet követően meghívót kapott a válogatottba is. Az eddigi utolsó lépés a debütálás volt számára 2023. szeptember 10-én, a Csehország elleni felkészülési meccsen a 72. percben dobta be a kapitány Sytles Callum helyett az 1-1-re végződő találkozón.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu