A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Horváth Krisztofer győztes csapat tagja volt

A magyar U21-es válogatott két felkészülési mérkőzést is játszik a bajnoki szünetben, Gera Zoltán csapata először Görögországban lépett pályára pénteken. A győztes csapat tagja volt ifjú támadónk, Horváth Krisztofer is.

Az U21-es válogatott az mlsz.hu beszámolója szerint kiegyenlített első félidő után fokozatosan kezdte átvenni az irányítást, majd a második játékrész közepén megszerezte a vezetést Vitális Milán szabadrúgásával. A folytatásban is inkább magyar helyzetek adódtak, Horváth Krisztofer egy alkalommal centikre volt a góltól. Bár újabb találat nem született, magyar csapat így is 1-0-ra nyerni tudott. Folytatás kedden Ciprus ellen.

Horváth Krisztofer a 63. percben állt be a görögök ellen, míg az előzetesen szintén beválogatott Katona Bálint betegség miatt nem tudott elutazni a nemzeti csapattal. Pályára lépett azonban az U21-es válogatottban klubunk korábbi, saját nevelésű támadója, a jelenleg Vasast erősítő Szalai József is.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók