Horváth Krisztofer volt a hőse a Puskás Akadémia elleni találkozónak, hiszen játékosunk két gólja mellett kiharcolt egy büntetőt, illetve adott egy gólpasszt is. A találkozó után természetesen elégedetten értékelt.
– Mindig hárman szoktuk gyakorolni a büntetőket edzéseken: Szuhodovszki Soma és Nagy Krisztián mellett én is. Krisz lőtte az elsőt, utána megkértem, hadd álljak oda másodjára én. Odaadta, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki – mondta játékosunk a büntető kapcsán.
A Puskás ellen tavasszal is duplázó támadó továbbra is szeretné gólokkal és gólpasszokkal segíteni a csapatot, s véleménye szerint mindent kiadtak magukból a nagy melegben.
– Mindig ugyanúgy készülünk az ellenfeleinkre, szerencsére most is sikerült két gólt szereznem a Puskás Akadémia ellen, ahogy tavasszal is, most gólpassz is jött emellé. Minden meccsen arra törekszem, hogy jöjjenek a gólok és a gólpasszok. Most jól sikerült minden, de ugyanígy teszem majd tovább a dolgom. Felkészültünk arra, hogy nagyon meleg lesz, hiszen edzéseken sem volt hűvösebb a hét folyamán, így szoktuk a helyzetet. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de mindenki arra törekedett, hogy 110 százalékot nyújtson, ami sikerült is – tette hozzá Horváth Krisztofer.
További meccs után értékelések és összefoglaló az m4sport.hu-n.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu