A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Horváth Krisztofer újra a válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kihirdette a magyar válogatott márciusi felkészülési meccseire készülő keretét, mely egyben az utolsó összetartás lesz a nyári Európa-bajnokság előtt. A névsorban ismét ott van Horváth Krisztofer neve is.

Márciusban két felkészülési mérkőzéssel készül a nyári Európa-bajnokságra a magyar válogatott. Marco Rossi együttese március 22-én, péntek este 20:45-kor Törökországot, majd a rákövetkező kedden 19:00-kor Koszovót fogadja a Puskás Arénában. A válogatott edzőtábora természetesen ezúttal is Telkiben zajlik ebben az időszakban a hétvégi bajnoki fordulót követően.

Horváth Krisztofer tavaly nyár óta folyamatosan ott van Marco Rossi keretében, a szövetségi kapitány eddig a csehek elleni felkészülési találkozón, illetve a Montenegró elleni Eb-selejtezőn adott lehetőséget neki, így 2-szeres válogatottnak mondhatja magát. Támadónk kitűnő formában van, hiszen az NB I. kanadai táblázatán 17 ponttal a második helyen áll, 23 mérkőzésen 10 gólt és 7 gólpasszt jegyez ebben az idényben.

Szintén örömteli számunkra, hogy Szalai Gábor személyében korábbi, saját nevelésű játékosunk is helyet kapott a keretben, aki januárban igazolt a KTE-től a svájci élvonalban szereplő Lausanne-hoz.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók