A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Hoztuk a papírformát a DMTK ellen

A KTE HUFBAU a bajnokság 8. fordulójában a Dunaharaszti MTK-t fogadta a Széktói Stadionban. A sereghajtó ellen fontos volt a három pont megszerzése, amit végül nagyobb különbségű győzelemmel sikerült begyűjtenünk.

 A mérkőzés rögtön egy kecskeméti helyzettel indult, Babolek már a 2. percben kapura lőhetett, de ballal mellé tüzelt. A folytatásban állandósult a kecskeméti fölény, a vendégek ritkán tudtak a kapunk elé kerülni. A 20. perctől egyre inkább benne volt a gól a levegőben, előbb Babolek kitűnő lövése pattant szögletre egy védőről, majd Grünvald próbálkozott távolról. Bár a 22. percben Mészárosnak kellett kitolnia Nichenko fejesét, a 27. percben megszereztük a vezetést, Babolek adta jobbról középre a labdát, amit Karacs még a levegőben talált el kapásból, kilőve a jobb alsót (1-0). A félidő végéig maradt a kecskeméti mezőnyfölény, ami a 44. percben újra gólt hozott, egy kapu előtt kavarodás végén Hegedűs emelte át a hosszúra a labdát, amit Nánási bólintott a hálóba közelről (2-0).

Fordulás után sokáig nem alakult ki említésre méltó lehetőség, majd a 64. percben megfogyatkoztak a vendégek. Bíró taposott rá a földön fekvő Grünvaldra, amiért azonnal villant a piros lap. A kiállítás eleinte inkább minket zavart meg, amit majdnem ki is használtak a vendégek, de Nichenko fejesét kivágta a vonalról Tamaskó a 71. percben. Az utolsó negyedórára rendeztük a sorokat, rögtön góllal is mehettünk volna bele a hajrába, de Erdei ziccerben a hosszú alsó mellé tekert jobbal. A 80. minutumban eldőlt a találkozó, Patvaros tekerhetett középre egy szabadrúgást, ami érintés nélkül kötött ki a bal alsóban (3-0). A végén még Fehér is megkapta második sárgáját, így mi is 10 emberrel fejeztük be a meccset, ami tartogatott még számunkra egy gólt. Tamaskó küzdött meg a labdáért, majd éles szögből a jobb alsóba lőtt (4-0).

KTE HUFBAU – Dunaharaszti MTK 4-0 (2-0)

NBIII. közép csoport, 8. forduló

KTE: Mészáros – Nánási, Asztalos, Fehér – Tamaskó, Vágó (Barna 82.), Karacs (Patvaros 61.), Grünvald (Szalai G. 69.) – Hegedűs, Babolek, Erdei.

DMTK: Scheilinger – Bíró, Gacsal, Sundas, Torkos, Kovács – Rétsági – Kántor (Fekete M. 59.), Mendebaba, Fekete O. (Kányádi 88.) – Nichenko.

Gól: Karacs (27.), Nánási (44.), Patvaros (80.), Tamaskó (88.)

Kiállítva: Bíró (64.) ill. Fehér (84.)

Edzői értékelések hamarosan! 

Szerző: Nyitray András (fotó: Tóth Csaba/kesport.hu)

Média partnerek
Támogatók