A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Imponáló eredménysor a Dabas ellen

A KTE HUFBAU vasárnap 14:30-kor Dabason lép pályára, ahol egy utóbbi két fellépésen egyaránt nyerni tudó ellenfél vár ránk. A jelen helyett most inkább a múltat vizsgáljuk, hiszen a Kecskemét – Dabas párharc viszonylag gazdag múltra tekint vissza.

A FC Dabas az 50-es évektől egészen 1989-ig a megyei és járási bajnokságokban szerepelt, akkor azonban sikerült feljutniuk a harmadik vonalba. Négy szezont töltöttek el az NBIII-ban, ebből háromszor a KTE-vel is egy csoportban szerepeltek, így hatszor is összefutottunk velük. A mérleg lila-fehér oldalra billen, hiszen ötször győztük le őket ebben az időszakban, dabasi siker csak egy alkalommal született. Négyszer egyetlen találattal voltunk jobbak (háromszor 2-1-re, egy alkalommal 1-0-ra nyertünk), egy alkalommal azonban 4-0-ra hengereltünk.

Pár évig ezt követően nem szerepelt egy osztályban a két csapat, a nagy átszervezési lázban azonban egy ligába kerültünk az 1999/2000-es idényben. Az akkori NBI/B-nek megfelelő ligában Kecskeméti FC néven szerepeltünk, hazai pályán 4-2-re nyertünk, idegenben 1-1-es döntetlen született.

KFC - Dabas (Fotó: Petőfi Népe archívum)

Néhány esztendőnek megint el kellett telnie, míg újra össze nem találkozott a két város csapata, igaz, a KTE akkori tartalékcsapata került egy ligába a Dabassal 2008 nyarán. Az Alföld csoportban öt éven át szerepelt együtt a két klub, ekkor is a lila-fehér dominancia volt jellemző. Az első három szezonban hengereltünk (5-0, 6-2, 4-1, 3-0, 4-0), döntetlent is csak egyszer tudott kiharcolni a Dabas (0-0), persze tegyük hozzá, ebben az időszakban több NBI-es visszajátszó is erősítette az NBIII-as keretet. Az utolsó két bajnokság már ellenfelünknek sikerült jobban, két döntetlen (1-1, 2-2) mellett kétszer is nyertek (1-0, 5-3).

Az új fejezet tavaly nyáron kezdődött a csapatok közös történelmét illetően, hiszen ismét egy csoportban szerepelünk a Dabassal a harmadosztályban. Idegenben mi nyertünk 3-1-re ősszel, ám a tavaszi nyitányon 1-0-os sikerükkel elvitték a pontokat a Széktóiból.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók