A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Imponáló mérleggel zártuk le hazai szereplésünket

A Ferencváros II. elleni 3-1-es sikerrel lezárta csapatunk hazai szereplését, már csak a Honvéd II. elleni idegenbeli találkozó maradt erre az évre. A KTE HUFBAU imponáló teljesítményt nyújtott, hiszen veretlenek maradtunk, ráadásul csak kétszer tudtak ellenfeleink pontot elvinni Kecskemétről.

Összesen 11 mérkőzést játszottunk le eddig hazai környezetben, fellépéseink során 9 győzelemmel örvendeztettük meg szurkolóinkat, csupán 2 alkalommal kellett beérnünk a döntetlennel. Vesztett pontok tekintetében csak két csapat szerepel még ennyire eredményesen saját pályáján: az Iváncsa és az FTC II., de ők csak kilenc hazai meccset játszottak le eddig. Szerzett gólokban a teljes mezőnyt nézve mi állunk az élen, ez hazai pályán hatványozottan igaz, 31 találatunk azt jelenti, hogy közel hármas a hazai a gólátlagunk, közben ráadásul csak 7-szer vették be a kapunkat a Széktóiban.

Hazai remeklésünket 2021. március 7-én a Vác ellen folytathatjuk majd.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók