Az NBIII-as klubok számára is véget ért a téli felkészülés hosszú és kemény időszaka, vasárnap már indul a bajnokság mindhárom csoportban. A KTE HUFBAU idegenben kezd, a Paks II. vendégei leszünk.
Hosszú hetek, sőt hónapok óta munkában vannak már játékosaink, hiszen tulajdonképpen már decemberben elindultak számukra először az egyéni, majd januárban a csapatedzések. Ennek az időszaknak most ugyan vége, de az igazán fontos mérkőzések csak ezután jönnek, hiszen 17 találkozó vár még ránk. Az első tavaszi tétmérkőzés a paksi vendégjáték lesz, tehát rögtön egy NBI-es tartalékcsapat otthonában lépünk pályára, ami eleve kiszámíthatatlanná teszi ellenfelünket, hiszen az is kérdés, kik játszhatnak vissza náluk. Tavaly 3-0-ra nyertünk hazai pályán, a cél természetesen most is az lenne, hogy három pontot szerezzünk.
A mérkőzést február 28-án (vasárnap) 11:00-kor rendezik Pakson, zárt kapuk mögött.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu