A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Interjú: Szabó Tibor minél előbb véglegesítené a keretet

A KTE vezetőedzője azt tartja a legfontosabb feladatnak, hogy már a felkészülés elején sikerüljön véglegesíteni a keretet, ehhez a szerdai, füzesgyarmati edzőmeccs is támpontot adhat. Szóba kerültek még a fiatalok, illetve általánosságban a bajnokság is.

Miként zajlik a felkészülés, mi most a legfontosabb feladat?

Elkezdtük a felkészülést, az első része ennek tulajdonképpen arról szól, hogy kialakítsuk a keretet. Fontos, hogy ezt minél gyorsabban megtegyük. Az ideális az lenne, ha a hét közepéig nagyjából végleges is lenne a névsor, a további egy-két lehetséges érkező sorsa pedig eldőlne hétvégéig.  Jó mederben zajlik a munka, a próbázók is szeretnének bizonyítani, a szerdai felkészülési meccsen felmérhetjük azt is, mennyit tudnak nekünk segíteni.

Van ezen felül konkrét elvárásod a szerdai meccset illetően?

Az a legfontosabb most, hogy képet kapjunk a játékosokról. Értem ezalatt az újak mellett a „régieket” is, hogy milyen állapotban vannak, mire lehetünk képesek jelenleg egy NBIII-as csapat ellen.

Jelenleg öt fiatal - Vágó Gábor (védő), Hirman Kristóf (védő), Kovács Péter (támadó), Kovács Dániel (kapus), Szabó Gergő (jobbhátvéd, középpályás) -  is ott van a keretben az U19-es csapatból. Nekik milyen szerep juthat?

Úgy szeretnénk kialakítani a 25 fős keretet, hogy ebben három mezőnyjátékos és egy kapus szerepeljen a fiatalok közül. Hozzájuk még Török Laci is csatlakozik majd, vele együtt lesz öt olyan fiatal mezőnyjátékosunk, akik közül három edz majd velünk. Ugyanakkor az ajtó nyitva marad majd a többiek előtt is, hogy megmutathassák magukat.

A csoportbeosztások még nincsenek meg, de a 48 csapat kiléte ismert. Te milyen NBIII-as bajnokságot vársz, mire számítasz elöljáróban?

Úgy gondolom, hogy a tavalyi évhez hasonló, kiegyensúlyozott bajnokságra van kilátás. Én úgy látom, hogy minden NBIII-as csapat hasonló „gondokkal” küzd, igyekeznek kialakítani egy olyan keretet, mellyel már a célokat is meghatározhatják. A Szeged-Grosics Akadémia tűnik egy olyan érkezőnek, mely meg tudta tartani NBII-es keretének legjavát, ők mindenképpen erősek lesznek, azt ugye még nem tudni, hogy keletre, vagy középre kerülnek. A SZEOL is egy masszív csapat, szinte évek óta állandó kerettel dolgoznak, úgyhogy ők is folytathatják azt a jó teljesítményt, amit tavaly is hoztak. A többi klubnál még azért úgy látom, hogy akadnak kérdőjelek.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók