A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Játékkal zárjuk le az évet

A karácsonyi rövid szusszanást követően kedden újra edzésbe állt csapatunk, a héten teljes gőzzel zajlik még a munka. Szerdára és csütörtökre két-két tréninget iktatott be a szakmai stáb, majd pénteken játékkal zárja le az idei munkát a gárda.

Január 2-án már el is indul az év, majd 3-án 13 órakor a Békéscsabát fogadjuk hazai környezetben a tél első edzőmeccsén. Másnap indulás a törökországi Belekbe, ahol tíz napot tölt el csapatunk, a tervek szerint ezalatt négy edzőmeccs szerepel a szép mennyiségű edzés mellett a programban. A visszatérés után hazai környezetben folytatódik a munka, majd január 29-én 17:30-kor a MOL Fehérvár elleni derbi nyitja a Széktói Stadionban az évet.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók