Szombaton 15:00-kor a MOL Fehérvár FC vendége lesz a Kecskeméti TE az OTP Bank Liga 28. fordulójában. Két jó formában lévő együttes találkozik, hiszen a fehérváriak mióta edzőt váltottak, még veretlenek.
A MOL Fehérvár FC az idei szezonban igen hullámzóan teljesít, aminek következtében a forduló előtt csak a 10. helyen áll a játékoskerete alapján sokkal erősebbnek számító együttes. A Vidinél kétszer is edző váltottak a szezonban, Bartosz Grzelak érkezésével pedig egyre stabilabbnak tűnk riválisunk játéka, hiszen az új trénerrel még nem kapott ki a Fehérvár, háromszor ráadásul nem is tudták bevenni kapujukat. A stabil védekezés tehát adott, ehhez párosul egy kitűnő hazai mérleg is, így egészen biztosan nagy küzdelem várható a pontokért.
Szabó István együttese jó formában van, két szép sikert követően továbbra is tartja második helyét. Csupán három veresége közül egyet éppen Székesfehérváron szenvedett el a KTE még tavaly ősszel, de azóta hazai pályán már sikerült ezért visszavágni, ahogy idegenben úgy a Széktói Stadionban is 2-1 lett a végeredmény. A szakmai stábnak kellemes gondjai vannak, hiszen Szalai Gábor letöltötte eltiltását, így mindenki bevethető a találkozó előtt.
Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Egy új időszámítás kezdődött véleményem szerint ellenfelünknél, én is elsősorban ezt a négy fordulót figyeltem leginkább, amit új edzőjükkel vívtak meg, hiszen vele természetesen más stratégia, más elképzelés érkezett a klubhoz. Sokkal masszívabb lett, főleg védekezésben a Fehérvár, hiszen két gólt kaptak csak ezen a négy mérkőzésen. Nagyon erős ráadásul hazai pályán riválisunk, hiszen 30 pontjukból 24-et otthon szereztek, keretük pedig tele van válogatott játékosokkal. Egész hetünk volt ugyanakkor készülni, szerencsére sérültünk sincs, így a most megálmodott legjobb csapattal tudunk pályára lépni. Szeretnénk Fehérváron is pontot, pontokat szerezni.
Szurkolói információk
A MOL Aréna Sóstó és a vendégpénztár a mérkőzés előtt egy órával, azaz 14:00-kor nyit ki.
A jegyek elővételben normál 1700, kedvezményes (hölgy, diák, nyugdíjas) 1150 forintért vásárolhatóak meg a jegymester.hu oldalon. 14 év alatt nem kell fizetni, de csak a helyszínen lehet regisztrációs jegyet váltani, online elővételben nem. Kedvezményre jogosító igazolvány, dokumentum (diák, személyi például) mindenképpen legyen drukkereinknél, ezt a beléptetésnél kérhetik. A jegyvásárláshoz klubkártya és adatok megadása nem szükséges.
A helyszínen minden jegy 1000 forinttal drágább, emellett a gördülékeny beléptetés érdekében a rendezők is arra hívták a figyelmet, hogy mindenképpen online szerezze be jegyét, aki teheti, ugyanis a vendégszektornál csak egy pénztár üzemel a meccsnapon már.
A vendégszektorhoz külön parokoló, bent pedig büfé is tartozik.
A MOL Aréna Sóstó vendégszektora a Szárcsa utcáról közelíthető meg az alábbi térképet segítségül véve.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu