A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Jó formában lévő Mezőkövesddel találkozunk

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Kecskeméti TE a Mezőkövesd Zsóry FC vendége lesz szombaton 14:45-kor. Legutóbb kecskeméti sikerrel ért véget a párharc, de a Mezőkövesd azóta kifejezetten jó formába lendült.

A Mezőkövesd nem kezdte jól a szezont első hét meccséből csak egyet nyert meg Supka Attilával a klub, amit edzőváltás követett. A Fehérvár és a Paks ellen ugyan még pont nélkül maradt a csapat, de Kuttor Attila érkezésével elindult ezt követően felfelé. Utolsó négy fellépésén veretlen maradt a Zsóry, közben legyőzte otthon a Ferencvárost, illetve legutóbb a tavalyi ezüstérmes Kisvárda ellen is döntetlent játszott.

Szabó István csapata szintén jó formában van, hét veretlen bajnoki után utazik a matyóföldiekhez úgy, hogy utolsó két idegenbeli meccsét megnyerte az Újpest és a Vasas ellen. A legutóbbi fordulóban a Debrecen látogatott a Széktói Stadionba, akkor 2-2 lett a végeredmény. A két együttes még a 3. fordulóban találkozott egymással, akkor Katona Bálint góljával 1-0-os kecskeméti siker született, ehhez viszont kellett Varga Bence jó formája is, aki kivédte Cseri Tamás büntetőjét is.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Nagyot változott a Mezőkövesd játéka, amióta Kuttor Attila és stábja vette át a csapat irányítását. A rá jellemző sok passzos játékfelépítés jellemzi a Mezőkövesdet, amihez meg is vannak a játékosaik. Játékrendszert is váltottak, háromról négy védőre álltak át különböző taktikai elemekkel. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, elég abból kiindulni, hogy az utolsó négy bajnoki meccsükön nem kaptak ki. Ebben ráadásul benne van egy Fradi elleni győzelem is, amit jó játékkal értek el. Jól játszanak, nagyon motiváltak, egy egészen más Mezőkövesd ez, mint amellyel találkoztunk a harmadik fordulóban. Akkor sikeresek voltunk, meg is kaptuk érte a három pontot, de ez most már nem jelent semmit. Egész héten erre a meccsre fókuszáltunk, nem tekintettünk előrébb, tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sokat kell nyújtanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Márpedig szeretnénk ponttal, pontokkal hazatérni Mezőkövesdről.

Szurkolói információk

A jegyek elővételben már megvásárolhatóak online a jegymester.hu oldalon ide kattintva. Pénteken 16:00-ig 1100 forintért kaphatóak egységesen a jegyek, ezt követően és a helyszínen 1600 forintba kerülnek majd. Kapunyitás 13:45-kor lesz, de a vendég pénztárak már 10:45-kor üzemelnek szurkolóink számára. A vendég szurkolók az E jelzésű szektorokban foglalhatnak helyet. 

A mezőkövesdi stadion címe: 3400 Mezőkövesd, Széchenyi István utca. 9.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók